Sport
MotoGP: Márquez ötödször is világbajnok
Betűméret:             

Marc Márquez izgalmas csatában nyert Motegiben, s mivel Andrea Dovizioso kiesett, a spanyol versenyző megszerezte hetedik gyorsasági motoros világbajnoki címét – az ötödiket a királykategóriában.

Márquez abban a tudatban vágott neki a hétvégének, ha a top háromban végez, és megelőzi olasz riválisát, akkor már három futammal a vége előtt ünnepelhet. A szombati időmérő nem alakult jól a spanyol szempontjából, hiszen csak a hatodik helyet szerezte meg, míg riválisa az élről indulhatott.

A vasárnapi futamon Dovizioso nagyszerűen rajtolt, de ugyanez elmondható Márquezről is, aki feljött egészen a harmadik helyig. A Honda versenyzője a Japán Nagydíj második felében már az első helyért küzdött, s bár sikerült megelőznie az olaszt, elszámította magát, és a rosszul vett kanyar kijárat miatt rögtön visszacsúszott a második helyre.

Négy körrel a vége előtt ismét összejött az előzés, ezt pedig már sikerült megtartani, ráadásul Dovizioso nagy igyekezetében kicsúszott, és bár vissza tudott jönni, végül csupán a 18. helyen ért célba.

Marc Márquez pályafutása során hetedszer lett világbajnok, a királykategóriában ötödször diadalmaskodott 2013, 2014, 2016 és 2017 után. (NSO)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Fellobbant az olimpiai láng - illusztráció
2024. ÁPRILIS 16.
[ 20:28 ]
Világos Adriana topolyai klubhoz igazolt - illusztráció
2024. ÁPRILIS 15.
[ 19:19 ]
Emmanuel Macron francia államfő szerint a párizsi nyári olimpia Szajnára tervezett megnyitó ünnepségét a Stade de France labdarúgó-stadionban tarthatják meg, ha a biztonsági kockázatot túl magasnak ítélik. Az eredeti terv szerint a francia fővárost átszelő folyó hat kilométeres szakaszán tartják a megnyitót, melynek...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 17:52 ]
A TSC a szuperligás alapszakasz utolsó mérkőzésén 3:2 arányban alulmaradt Újvidéken a Vojvodina ellen. A bajnokság a rájátszással folytatódik. Vojvodina a TSC ellen az alapszakasz utolsó fordulójában 3-2-re győzött a a Szerb Szuperligában. Félidőben 2:0 volt az állás a Vojvodina javára. Zukić és Campbell volt...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 22:07 ]
Mindkét elődöntő meglepetést hozott Monte-Carlóban: az első két kiemelt, azaz Novak Đoković és Jannik Sinner is kikapott. Legyőzőik közül azonban csak Sztefanosz Cicipasz tudta átmenteni jó formáját a döntőre, amelyet vasárnap simán nyert meg Casper Ruud ellen. Sztefanosz Cicipasz úgy érkezett Monte-Carlóba, hogy 2023...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 19:15 ]
Beolvasás folyamatban