Sport
Férfi kézilabda BL: A Veszprém visszavágott a svéd bajnoknak
Betűméret:             

A Telekom Veszprém házigazdaként kilenc góllal, 36-27-re legyőzte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, szombaton.

A hazaiak keretéből ezúttal René Toft Hansen és Gasper Marguc maradt ki taktikai okok miatt. A lelátón a legfanatikusabb veszprémi szurkolók szektora a kezdés pillanatában teljesen üres volt, így tüntettek kedvenc csapatuk gyenge szereplése miatt, de néhány perc elteltével elfoglalták helyüket.
Pontos, erős lövéseiknek, és Sterbik Árpád bravúrjainak köszönhetően remekül kezdtek a házigazdák (5-1), ezt követően pedig kettesével szerezték a gólokat a csapatok.
A veszprémiek a mostani szezonban szinte minden szoros mérkőzésen, mindkét félidőben nagyjából húsz perc után elfáradtak fejben és fizikailag egyaránt, most azonban kitartott a kezdeti lendületük. A vendégek vezetőedzője a 24. percben már másodszor kért időt, csapata Valter Chrintz eredményessége ellenére hétgólos hátrányban volt, amiből a szünetig csak egyet tudott ledolgozni.
A második felvonás elején Kent Robin Tönnesen góljaival tovább növelte a különbséget a hazai együttes (25-16), majd a folytatásban felváltva születtek a találatok. A magyar csapat játékosai ezúttal végig bírták a mérkőzést, amit ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek meg.
A hat győzelemmel és egy vereséggel rendelkező magyar bajnok MOL-Pick Szeged vasárnap a dán Skjern HB együttesét fogadja, a négy sikerrel és négy vereséggel álló Veszprém pedig szerdán a német Rhein-Neckar Löwen otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Đoković menesztette horvát edzőjét - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:18 ]
Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. "Ahogy pénteken Törökországot, úgy kedden Koszovót is telt ház előtt fogadja a magyar csapat, miután minden belépő gazdára talált" - tájékoztatta az MTI-t Sipos...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 11:27 ]
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden. Csent egy életre megfosztották politikai jogaitól, és minden személyes vagyonát elkobozzák - áll a közép-kínai...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 8:30 ]
Dárdai Márton, aki pénteken este, a törökök ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a labdarúgó-válogatottban, azt mondta, egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni. Az M4 Sportnak adott interjúban a játékos, aki a német másodosztályban, az édesapja, a...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban