Sport
Atlétika: Budapest rendezi a 2023-as világbajnokságot

Budapest rendezheti a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokságot - jelentette be kedden Monacóban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének.

Az M1 csatorna helyszíni tudósítása szerint a magyarok prezentációja - melyen részt vett Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, valamint Gyulai Márton, a pályázati bizottság vezetője - fél órát csúszott ugyan, de mivel csak a budapesti helyszín jutott el a pályázat ezen szakaszáig, így nem volt hosszú a döntési folyamat.
"Pozitív visszajelzés és komoly elismerés, hogy öt év múlva világbajnokságot rendezhetünk. Hisszük, hogy a sikeres pályázat nemcsak az elmúlt hónapok munkájának, hanem a magyar atlétika elmúlt évtizedeinek is az elismerése" - fogalmazott a döntést követően az M1-en Gyulai Márton. Hozzátette: az utóbbi években Magyarország jó házigazdája volt a világversenyeknek, ez is segíthette a sikeres kandidálást.
Az IAAF idéntől újfajta pályázati rendszert vezetett be: a szervezet előzetesen felmérte, melyik jelentkező milyen feltételekkel tudja megrendezni a világ egyik legnagyobb sporteseményét, s ez alapján a szervezet tanácsa júliusi, Buenos Aires-i ülésén a magyar fővárost javasolta házigazdának. Az IAAF elnöke, Sebastian Coe akkor úgy fogalmazott, hogy Budapest a preferált helyszíne a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.
A 2023-as vb-re éppen 25 évvel a nagy sikerű budapesti Európa-bajnokság után kerül sor. A jövő évi vb-nek Doha, a 2021-esnek pedig az egyesült államokbeli Eugene ad otthont. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szerda este teljessé vált a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mezőnye. Azt követően, hogy tavaly csakis az öt topligából (spanyol, angol, német, olasz, francia) kerültek csapatok a legjobb 16 közé, most ismét szélesebb lett a kör.Nyolcaddöntősök országonként:Anglia: 4 (Liverpool, Manchester City, Manchester United,...
2018. DECEMBER 12.
[ 23:30 ]
A magyar női kézilabda-válogatott 31-29-re legyőzte Románia csapatát a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének szerdai utolsó fordulójában, Nancyban, ennek ellenére nem jutott tovább csoportjából.A magyaroknak a biztos elődöntőbe jutáshoz legalább 19 góllal kellett volna győzniük, és legalább 11 találattal,...
2018. DECEMBER 12.
[ 19:49 ]
Hosszú Katinka 200 méter pillangón is megvédte címét a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.A háromszoros olimpiai bajnok úgy került a fináléba, hogy az előfutamban az utolsó fordulót követően lépett el ellenfeleitől, ahogyan fogalmazott, könnyed úszással szerezte meg összesítésben a második...
2018. DECEMBER 12.
[ 13:13 ]
Beolvasás folyamatban