Sport
Tour de Hongrie: Cseh siker a prológon, Dina Márton a legjobb magyar

A cseh Jan Barta nyerte kedden a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny siófoki prológját, legjobb magyarként Dina Márton a 14. helyen zárt.

A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában szereplő, 2.1-es kategóriájú viadal nyitányaként 35 fokos hőségben négy kilométeres egyéni időfutam várt a mezőnyre. A csapatbemutatón 19 istálló 129 versenyzője vett részt, akik 6 kontinens 31 országából érkeztek.Az előzetes nevezésekkel ellentétben nem két, hanem három korábbi győztes tagja a mezőnynek: a 2015-ben első luxemburgi Tom Thill és a címvédő olasz Manuel Belletti mellett a 2016-ban diadalmaskodó észt Mihkel Räim is nyeregbe szállt a 40. Tour de Hongrie-n.

Az időfutam előtt Ivan Basso, a Kometa sportigazgatója, kétszeres Giro d'Italia-győztes korábbi klasszis versenyző tekert végig a pályán.

Barta mögött a mezőnyversenyben kétszeres lett bajnok Krists Neilands lett a második kevesebb mint egy másodperccel elmaradva a győztestől. Harmadikként a lengyel Piotr Brozyna végzett.A címvédő Belletti - aki az idei Girón négy szakaszt is az első tízben fejezett be - a 11. helyen zárt.

A 16 hazai versenyző közül a legelőkelőbb pozícióban végző Dina Márton valamivel több mint hat másodperccel volt lassabb Bartánál.

Eredmény, prológ (4 km, egyéni időfutam):

1. Jan Barta (cseh, Elkov-Author) 4:17.20 perc, 2. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 0.34 másodperc hátrány, 3. Piotr Brozyna (lengyel, CCC Development) 2.09 mp h....14. Dina Márton (Kometa) 6.28 mp h.

Szerdán a Velence és Esztergom közötti 194 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely összesen 890 kilométert teljesít a vasárnapi, székesfehérvári befutóig. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A belgrádi Partizan hazai pályán 2-1-re legyőzte a norvég Molde együttesét a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének negyedik fordulójának első mérkőzésén. Az első félidőben főleg mezőnyjáték folyt, a vezetést pedig a vendégek szerezték meg Bolly révén a 44. percben. Egy perc múlva, a játékrész legvégen Suma...
2019. AUGUSZTUS 22.
[ 23:34 ]
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a litván Suduva vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában. Valamelyest jobban kezdett a litván bajnok, de a Ferencváros hamar rendezte a sorait, így kiegyenlítetté vált a mérkőzés, miközben a vendégcsapat birtokolta...
2019. AUGUSZTUS 22.
[ 21:38 ]
A csütörtöki előfutam után kizárták az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpárost a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mert a hajójuk könnyebbnek bizonyult a megengedettnél a mérlegelésnél. Így a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n. A Kárász Anna, Kozák...
2019. AUGUSZTUS 22.
[ 15:54 ]
Beolvasás folyamatban