Sport
Labdarúgás EL: Gól nélküli döntetlent játszott idegenben a Ferencváros
Betűméret:             

A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a litván Suduva vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.

Valamelyest jobban kezdett a litván bajnok, de a Ferencváros hamar rendezte a sorait, így kiegyenlítetté vált a mérkőzés, miközben a vendégcsapat birtokolta többet a labdát. A kezdeti bizonytalankodás után a zöld-fehérek kiválóan szűrték a hazai akciókat, így a Suduva nemigen jutott el Dibusz kapujáig, azonban a Ferencváros támadásaiból is hiányzott a kreativitás, így nem született gól a szünetig.

A folytatásban fokozódott a magyar együttes mezőnyfölénye, ugyanakkor helyzetekben ez nem nyilvánult meg, mert a litvánok továbbra is szervezetten védekeztek, támadásokra ezzel együtt nem futotta az erejükből. Az utolsó negyedórában a Ferencváros mindent megtett a győztes gól megszerzéséért, akadtak helyzetei is, de a litván kapusnak nem kellett bravúrt bemutatnia, hogy megóvja kapuját, így a jövő csütörtöki, budapesti visszavágóra maradt a döntés.

A budapesti visszavágót jövő csütörtökön a Groupama Arénában rendezik

A párharc győztese a második számú európai kupasorozat csoportkörében szerepelhet, ami a Ferencvárosnak ezt megelőzően 15 éve sikerült. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Đoković menesztette horvát edzőjét - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:18 ]
A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen. A két csapat első egymás elleni találkozóján Szoboszlai Dominik szerzett vezetést egy megpattanó lövéssel az 58. percben, a végeredményt pedig...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:38 ]
Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. "Ahogy pénteken Törökországot, úgy kedden Koszovót is telt ház előtt fogadja a magyar csapat, miután minden belépő gazdára talált" - tájékoztatta az MTI-t Sipos...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 11:27 ]
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden. Csent egy életre megfosztották politikai jogaitól, és minden személyes vagyonát elkobozzák - áll a közép-kínai...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 8:30 ]
Beolvasás folyamatban