Sport
Női röplabda Eb: Szerbia Európa-bajnok!

A címvédő szerb válogatott nyerte a női röplabda Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi döntőben, hatalmas csatában 3-2-re (-21, 21, 21, -22, 13) legyőzte a házigazda török csapatot.

A két együttes a csoportkörben is találkozott egymással, akkor - ugyancsak Ankarában - a szerb válogatott 3-1-re győzött. A Zoran Terzić irányította világbajnok csapat veretlenül jutott döntőbe, a törökök ezt az egy vereséget szenvedték el.

A telt ház, 12 ezer néző előtt megrendezett finálé első játszmájában a törökök jó nyitásokkal és hatékony blokkmunkával a játékrész közepén elbizonytalanították riválisukat, és összességében magabiztosan kerültek előnybe.

A második felvonásban sokkal jobban játszott a címvédő szerb csapat, és Brankica Mihajlović vezérletével végig vezetve egyenlítettek.

A harmadik etapra sem sokat változott a játék képe: a törökök csak 1-0-nál vezettek, és ugyan ötpontos hátrányból 15-15-nél még egyenlítettek, a szerbek jobb mezőnymunkájuknak és a feladóátló Tijana Bosković pontjainak köszönhetően fordítottak.

A negyedik szett hozta az addigi legnagyobb küzdelmet, előbb a szerbek, majd a törökök mutattak be több sikeres blokkot egymás után. A hajrá 19-18-as hazai előnyről indult, és bár Szebia két jó nyitással magához ragadta a vezetést, a törökök ki tudtak egyenlíteni.

A döntő játszmát extázisban kezdték a hazaiak, 9-6-ra is vezettek, ám ekkor Terzić levitte a pályáról feladóját és a mérkőzés egyik legjobb játékosát, Maja Ognjenovićot, a változtatás pedig bejött, hiszen 11-9-nél már a szerb csapat volt előnyben. Ognjenović visszaállt, a törökök még egyszer fordítottak (11-12), de Mihajlović támadásaival végül Szerbia ünnepelhetett a remek színvonalú összecsapás végén.

A 132 perces mérkőzés legeredményesebb játékosa a 23 pontos Bosković volt, Mihajlović 22 pontig jutott. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Országosan mintegy 17 ezer résztvevője volt a Szerbiai Gyaloglónapon, amelyet a Szerbiai Hegymászó Szövetség szervezett a helyi klubok közreműködésével. A szabadkai Spartacus Hegymászóklub szervezésében 1804-en gyalogoltak Szabadkán, Palicson, Topolyán és Horgoson. Legtöbben a szabadkai Sportcsarnok elől indultak a 12...
2019. SZEPTEMBER 16.
[ 11:59 ]
Szerbia válogatottja vasárnap megszerezte második győzelmét is a férfi röplabda Európa-bajnokságon. A szerb csapat Antwerpenben Szlovákiát győzte le 3:0 (25:19 ,25:20 ,25:21) arányban. Szerbia ezúttal is magabiztos volt, a szlovákok nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni Slobodan Kovač kiválasztottjai ellen. A szerb...
2019. SZEPTEMBER 16.
[ 7:56 ]
Gól nélküli döntetlent játszott a topolyai TSC a Szerb Szuperliga nyolcadik fordulójában a šabaci Mačva elleni vasárnapi mérkőzésen Zentán. A TSC óriási mezőnyfölényben játszott az egész meccsen, de nem sikerült feltörniük a jól védekező vendégek védelmét. Ezúttal a szerencse is elpártolt a topolyai...
2019. SZEPTEMBER 15.
[ 22:01 ]
Beolvasás folyamatban