Sport
Tenisz: Fucsovics Márton magyar edzőkkel folytatja

Jancsó Miklós és Nagy Zoltán személyében két magyar edzővel dolgozik tovább Fucsovics Márton, az első számú magyar férfi teniszező. A világranglistán 70. játékos keddi sajtótájékoztatóján jelentette be döntését.

‚‚Idén sok problémám volt az edzőkkel kapcsolatban, szakítottunk Sávolt Attilával, a régi francia edzőmmel, Olivier Taumával sem működött túl jól a munka, hol tudott jönni velem versenyre, hol nem, és a kommunikáció sem volt az igazi" - mondta Fucsovics Márton, kifejtve, hogy az év végi felkészülést már új edzőkkel szerette volna elkezdeni, hogy legyen idő összeszokni, és kikötötte, hogy magyar szakemberrel szeretne dolgozni.

‚‚Jancsó Miklóst régóta ismerem, Szávay Ágival is dolgozott, emberileg közel áll hozzám. A bécsi tornára is ő kísért el októberben, és azt tapasztaltam, hogy jól fel tud készíteni, remekül motivál. Zolit is kisgyerek korom óta ismerem, tetszik benne, hogy kicsit magának való, komoly ember, aki rendszerezve éli az életét, és erre nekem is szükségem van" - fogalmazott a 27 éves teniszező, aki első lépésben márciusig szerződött le a két trénerrel.

Fucsovics közölte, egyelőre nem akar nemzetközi hírű sztáredzővel dolgozni, de ha a 2020-as év jól sikerül, akkor elképzelhető, hogy bővül a szakmai stáb.

Megerősítette, hogy márciusban a Davis Kupa-selejtezőben szeretne játszani a válogatottban.(MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elfogadták az olimpiai törvényt - illusztráció
2020. MÁJUS 7.
[ 12:48 ]
Az eredeti tervek szerint októberig felépült volna az új topolyai városi stadion. Az építkezés most sem állt le, de a körülményekhez alkalmazkodni kellett, így a terveket is átírták és a 2021/2022-es idény kezdetén tervezik a létesítmény felavatását. Topolya szuperligás labdarúgócsapata, a TSC új stadionjának...
2020. ÁPRILIS 26.
[ 12:26 ]
A hétszeres Grand Slam-bajnok Mats Wilander támogatja Roger Federer ötletét, mely szerint ideje lenne egyesíteni a férfi és a női tenisztornákat szervező ATP-t és WTA-t. „Én vagyok az egyetlen, aki szerint eljött az ideje a férfi és a női tenisz egyesítésének? – tette fel a kérdést szerdán a svájci sztár. – Nem...
2020. ÁPRILIS 25.
[ 18:55 ]
A Telekom Veszprém bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága pénteken törölte az egyenes kieséses szakaszt. A férfi BL a csoportkör után, a rájátszás első fordulója előtt szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. A negyeddöntőbe...
2020. ÁPRILIS 24.
[ 20:06 ]
Beolvasás folyamatban