Sport
Labdarúgás: Gólzáporos győzelmet aratott a TSC a Novi Pazar felett

A szerb Szuperliga 11. fordulójában a TSC kiütéses, 7-0-ás győzelmet aratott a Novi Pazar felett Zentán. Szabó Zoltán tanítványai kitűnően futballoztak és megérdemelt nagyarányú győzelmet arattak.

A topolyai csapat már a 4. percben megszerezte a vezetést Đuro Zec góljával, majd Nenad Lukić lőtt óriási gólt szabadrúgásból. Filip Babić találatával pedig szűk 20 perc alatt már három gól volt a TSC előnye. Az első félidőben még Szilágyi is eredményes volt, így a félidőben 4-0 állt az eredményjelzőn.

A második félidőben a TSC ott folytatta, ahol az első játékrész végén abbahagyta. Lukić idénybeli kilencedik találatával módosította az eredményt 5-0-ra, majd a meccs végéig még Borko Duronjić is lőtt egy gólt, illetve Szilágyi is megszerezte második találatát.

A topolyai csapat mindenben felülmúlta a Novi Pazar együttesét, a vendégcsapatnak gyakorlatilag helyzete sem volt a mérkőzésen.

A TSC jelenleg a hetedik a bajnokságban, szerdán Kruševacon a Trayal ellen játszanak kupameccset, majd a következő hétvégén hazai pályán, vagyis Zentán fogadják a Čukarički csapatát.

Pócs Attila
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A zentai Györe László megnyerte a szicíliai, 271 ezer euró összdíjazású 250-es ATP tornát, miután a döntőben 7:6 (7-3), 7:5 arányban nyert az olasz Marco Cecchinato ellen. Ez Györe második ATP-tornagyőzelme, az elsőt tavaly Rio de Janeiróban szerezte meg, akkor egy rangosabb ATP- 500-as versenyt nyert. A vajdasági...
2020. OKTÓBER 18.
[ 16:13 ]
A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 38-31-re legyőzte a román Ramnicu Valcea csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton. A vendégek kezdtek jobban, a győriektől csak egyenlítésre futotta, de a 19. percben már négy találattal vezetett a pontosabban támadó,...
2020. OKTÓBER 17.
[ 20:37 ]
Györe László és az olasz Marco Cecchinato jutott döntőbe a 271 ezer euró összdíjazású szardíniai salakpályás férfi tenisztornán. A világranglistán jelenleg 74. zentai teniszező az olasz Lorenzo Musettivel csapott össze az elődöntőben, ellenfele pedig 2:6, 6:2, 4:1-es állásnál sérülés miatt feladta a...
2020. OKTÓBER 17.
[ 14:42 ]
Beolvasás folyamatban