Sport
Labdarúgás: Azonnal kizárhatják a BL-ből a Szuperliga résztvevőit

Akár már a Bajnokok Ligája mostani idényéből kizárhatják azokat a csapatokat, amelyek bejelentették részvételüket a labdarúgó Európai Szuperligában (ESL).

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának dán tagja, Jesper Möller egy helyi adónak hétfőn azt mondta, a kluboknak, melyek közül három – a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea – elődöntős, azonnal menniük kell.

„Még ki kell találnunk, hogyan fejezzük be a mostani BL-évadot” – mondta Möller, hozzátéve, pénteken, a testület rendkívüli ülésén születhet meg a csapatok kizárásáról szóló döntés.

Korábban az UEFA szlovén elnöke, Aleksander Ceferin kijelentette, az UEFA jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat, az ő személyes álláspontja pedig az, hogy az érintett klubokban játszó játékosokat minden olyan versenysorozattól el kell tiltani, amely a szervezet égisze alatt zajlik.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol – Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – sztárklub hozta létre, első számú vezetője Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

A 20 csapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer – otthon és idegenben – találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt. (MTI/NSO)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Sorozatban kilencedik bajnoki elsőségét gyűjtötte be Németországban a Bayern München labdarúgócsapata. A müncheniek sikere azt követően lett biztos, hogy a Bundesliga 32. fordulójának szombati játéknapján egyetlen üldözője, a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 3-2-re kikapott a Borussia Dortmund...
2021. MÁJUS 8.
[ 20:45 ]
Pályafutása 100. pole pozícióját elérve Lewis Hamilton, a Mercedes címvédő és hétszeres világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 36 éves pilóta az idén másodszor, a Barcelona melletti Circuit de Catalunyán pedig immár...
2021. MÁJUS 8.
[ 16:21 ]
A magyar válogatott Holender Filipet pénteken végleg megszerezte a Partizan Beograd labdarúgócsapata. "A fellegekben járok. Közhelyesnek hangzik, de tényleg otthon érzem magam az első naptól kezdve" - fogalmazott a szerb klub honlapján a 26 éves futballista. "Nagy vágyam volt, hogy a Partizannál maradjak, ezért...
2021. MÁJUS 7.
[ 18:51 ]
Beolvasás folyamatban