Sport
Roland Garros: Đoković 19. Grand Slam-trófeáját nyerte
Betűméret:             

A világelső Novak Đoković nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben 6:7 (6-8), 2:6, 6:3, 6:2, 6:4-re legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt.

A Párizsban 2016-ban bajnok Đoković pontot sem vesztett az első három adogatójátékában, majd magabiztosan hárította a 22 éves kihívó szettlabdáját. A játszmát azonban nem tudta kiszerválni, a rövidítésben pedig az athéni teniszező bizonyult jobbnak.

A folytatásban a szerb sztár egyre fáradtabbnak tűnt, néhány labdára el sem indult, és nemsokára dupla brékhátrányban volt. Cicipasz ekkor sem remegett meg, kiszerválta a szettet, és 1 óra 43 perc elteltével már csak egy játszmára volt a diadaltól. Ekkor azonban Đoković magára talált, miközben kihívója egyre nehezebben tudta kezelni a rá nehezedő nyomást, így a belgrádi teniszező bő egy óra alatt kiegyenlített.

A görög tanácstalanabbul és kilátástalanabbul ütött, és noha az utolsó játszmára valamelyest összeszedte magát, a bréket nem tudta elkerülni, ami megpecsételte a sorsát. A találkozó 4 óra 12 percig tartott, Đoković előtt, legutóbb az argentin Gaston Gaudio tudott kétszettes hátrányból fordítani a Garros-döntőben 2004-ben.

Đoković 19. GS-serlegével már csak egyre van lemaradva az örökrangsor élén álló Roger Federertől és Rafael Nadaltól. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Đoković menesztette horvát edzőjét - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:18 ]
„Négy hónap után találkoztunk újra a kerettel, ez elég sajátságos helyzet, mert közben nincs összetartás. Akik nem kezdtek eddig, azokat ezen a második meccsen tesztelni és látni akartam a jó fizikai adottságokkal rendelkező Koszovó ellen. Ráadásul Sallai Roland és Kerkez Milos szereplését kisebb sérülés miatt ugyanúgy...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:28 ]
Marozsán Fábián három játszmában legyőzte az ausztrál Alex de Minaurt a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe. A világranglistán 57. magyar remek szériában volt, és keddig szettet sem vesztett az amerikai Aleksandar Kovacevic, a hatodik helyen kiemelt dán Holger...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 7:46 ]
A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen. A két csapat első egymás elleni találkozóján Szoboszlai Dominik szerzett vezetést egy megpattanó lövéssel az 58. percben, a végeredményt pedig...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:38 ]
Beolvasás folyamatban