Sport
Átadták a Vajdasági Birkózóakadémiát Magyarkanizsán

Csütörtök délután, a Nándorfehérvári győzelem emléknapján, Magyarkanizsán átadták a Vajdasági Birkózóakadémia épületét, amely a magyarkanizsai önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia összefogásának köszönhetően, a magyar kormány 1 milliárd 273 millió forintos támogatásával jött létre.

Az akadémia épületének területe mintegy háromezer négyzetméter, az épülethez a 800 négyzetméteres sportcsarnok mellett 49 ágyas kollégium, valamint irodahelyiségek, orvosi szoba és konditerem tartozik. Az alapkövet 2019 nyarán rakták le, igaz, az udvar rendezése még hátra van, de az épületben péntektől megkezdődhet a munka.

Az átadóünnepségen jelen volt a birkózósport több neves személyisége és bajnoka, a szerb és magyar politikum, a közélet képviselői.

Elsőként Davor Štefanek, a Szerbiai Sportszövetség elnöke, olimpiai és világbajnok birkózó és Nemes Viktor világbajnok birkózó szólt az egybegyűltekhez. Davor Štefanek elmondta, hogy első alkalommal lehet Szerbiában egy valódi, birkózóknak épült központban. Nemes Viktor is úgy vélte, hogy új lehetőség ez a fiatal sportolók számára, ami nekik nem adatott meg. Reméli, hogy az épület a birkózósportot fel fogja lendíteni, s pár éven belül innen jönnek majd ki az új világ-, európai- és olimpiai bajnokok.

A 21. század követelményeinek megfelelő, a sportolók fizikai és szellemi felkészüléséhez méltó körülményeket biztosító intézmény jött létre a Vajdasági Birkózóakadémiával, hangsúlyozta Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. Elmondta, hogy ma a Vajdaságban 8-10 birkózó egyesületben edzenek magyar ajkú fiatalok, s számuk 300-ra tehető. A szerbiai országos versenyeken 2020-ban az érmek 30 százalékát magyar ajkú versenyzők nyerték. Csak a magyarkanizsai birkózó egyesületnek 21 korosztályos bajnoka volt a diáktól a felnőtt korosztályig.

- Olyan képzési centrumot indítunk el Magyarkanizsán, amivel méltó feltételeket, megfelelő fizikai és szellemi környezetet teremtünk a sportolóknak, ami nagyban hozzájárulhat a jövő bajnokainak sikeréhez. Reményeink szerint az akadémia az oktatásra és a régió turizmusára is élénkítően hat majd – mondta Németh Szilárd.

A Magyar Birkózó Szövetség elnöke elmondta, hogy a tokiói olimpián anyaországi és külhoni magyar birkózók is részt vesznek, s nagyon örülne magyar-magyar döntőknek.

Németh Szilárd végül felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszöntőlevelét, aki személyesen nem tudott Magyarkanizsára eljönni. Orbán Viktor figyelemmel kísérte és támogatta a birkózóakadémia létrejöttét. Mint írta, néhány évtizeddel ezelőtt még merész álomnak tűnt egy magyar sportlétesítmény felépítése a Vajdaságban. Minket, magyarokat viszont éppen arról ismer a világ, hogy időről időre olyan küldetések megvalósítására is vállalkozunk, amelyek sokak szemében lehetetlenségnek látszanak. Ennek köszönhetjük azt is, hogy a történelem során a sokszor ránk kényszerített térdelő helyzetekből is sikerült felállnunk, majd a velünk együtt élő népekkel közösen, egy jól kivitelezett dobással sikerült nyerésre fordítani a nemzeti megmaradásunkért folytatott csatákat. A birkózóakadémia terve is egy nagy összekapaszkodás jegyében született, s lett példa arra, hogy nyelvünk és kultúránk mellett a magyar sport szeretete is képes egyesíteni nemzetünket, írta a többi közt Orbán Viktor.

Željko Trajković, a Szerb Birkózó Szövetség elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a birkózóakadémia megvalósításában. Elmondta, biztos benne, hogy csakis közösen, a helyes utat járva tudják megteremteni a legjobb feltételeket, ami szükséges a jövő sportolói nemzedékeinek a fejlődéséhez.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönetet mondott mindenkinek, akinek a munkája, erőfeszítése hozzájárult ahhoz, hogy Magyarkanizsán a birkózóakadémia létrejöhetett. Elsőként azokat a sportolókat említette, akik a birkózást Magyarkanizsán magas szintre emelték. Köszönetet mondott a magyar és szerbiai, vajdasági állami és tartományi vezetőknek, akik támogatták a projektumot.

- Köszönet a támogatásért, a közös gondolkodásért, a biztatásért, azért, hogy amiben megállapodtunk, azt meg is valósítottuk. Azt bizonyítottuk, hogy lehet magyarként a szülőföldön boldogulni. Bizonyítottuk, hogy érdemes kitartani a meggyőződés mellett, hogy az érdekek becsületes képviselete partnerséget tud szülni. A nándorfehérvári évforduló napja méltó dátum a birkózóakadémia átadására, de a birkózóakadémia is méltó tartalom a nándorfehérvári jubileumhoz - fogalmazott Pásztor István hozzátéve, hogy az épületet ugyan most átadják, de az építkezés valójában csak ezután indul majd, mert egy rendszert kell létrehozni, hogy a létesítmény sikeresen tudjon működni. Meg kell találni a tehetséges gyerekeket, s belőlük bajnokokat nevelni, akik büszkeséget jelentenek majd a nemzetnek és a szülőföldnek is.

Az alkalmi beszédek, sportbemutatók és énekszámok után felszentelték az épületet, a kiemelt vendégek pedig átvágták a magyar és a szerb nemzeti színű szalagot, és ezzel hivatalosan is megnyílt a Vajdasági Birkózóakadémia.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Magyar Repülő Korong Szövetség Disc Golf Bizottsága 2021 július 29-augusztus 1 között rendezi meg a Közép-európai Disc Golf Bajnokságot a Szarvasi Arborétum területén. A CEDGC hét közép-európai disc golfos ország (Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország) közös...
2021. JÚLIUS 27.
[ 15:07 ]
Rossz váltás miatt kizárták a 4x200 méteres magyar férfi gyorsváltót a tokiói olimpia úszóversenyeinek keddi előfutamából. A Holló Balázs, Zombori Gábor, Kozma Dominik, Márton Richárd összetételű négyesből Kozma volt, aki 14 századmásodperccel korábban ugrott a medencébe. (MTI)
2021. JÚLIUS 27.
[ 13:56 ]
A magyar férfi vízilabda-válogatott 16-11-re nyert Japán ellen második csoportmérkőzésén a tokiói olimpián. Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló magyar csapat legközelebb csütörtökön ugrik vízbe, akkor a dél-afrikaiak ellen. Férfi vízilabdatorna, A csoport, 2. forduló: Magyarország-Japán 16-11 (4-3, 4-5,...
2021. JÚLIUS 27.
[ 13:02 ]
Beolvasás folyamatban