A koraesti órákban a zentaiak a város szívében lévő parkban köszöntötték az év legsikeresebb sportolóit: Világos Adriana világbajnok gerelyhajítót, Gere Katalint, a kategóriájában a világ hatodik legjobb kajakozóját, Nemes Máté kötöttfogású birkózó világbajnokot és Marko Subotić kajakozót. Az élsportolókat az ünnepség előtt megrendezett összejövetelen a zentai önkormányzat nevében Czegledi Rudolf polgármester, Dragan Todorović alpolgármester és Aleksandar Zelić, a községi tanács sportért felelős tagja, illetve a Zentai Sportszövetség vezetősége is fogadta.
Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere, a zenepavilonban megrendezett rendezvény fővédnöke a sportolókat és az egybegyült közönséget üdvözölve kihangsúlyozta, hogy a város számára ez a köszönet napja, mivel a jelenlévő sportolóknak köszönik azt a sok energiát és befektetett időt azért, hogy ilyen szép eredményeket érjenek el.
Bicók Róbert, a Zentai Sportszövetség elnöke elmondta, a közösség büszke lehet arra, hogy sportolói nem egy sportág terén érik el ezeket az eredményeket. "Nemcsak a birkózás terén, amiben évtizedeken keresztül fantasztikus eredmények születtek, hanem hét sportágban is világbajnoki színtű sportolóink vannak" – mutatott rá, majd pedig kiemelte, hogy mégis a legnagyobb dolog, amire büszkék lehetnek, az, hogy manapság 20 százalékkal több gyermek sportol, mint amennyien öt évvel ezelőtt tették ezt.
A mai ünnepeltek közül elsőként Gere Katalint szólították fel a pódiumra. A Zentai Gimnázium harmadikos tanulója 2005-ben született és 9 éve foglalkozik komolyabban sportolással. Katalin ez év június 23-a és 26-a között Belgrádban megrendezett junior Európa-bajnokságon kajak egyéniben 1000 méteres távon a hatodik helyet szerezte meg, majd Szegeden április 8-a és 9-e között úgyszintén kajak egyéni mezőnyben az 1000 méteres távon is hatodik lett. Szeptember elején részt vett a Pozsonyban megrendezett Olimpia Reménységek (Olimpyc Hopes) versenyén is, ahol szintén 1000 méteres távon egyéniben negyedik, kajak párosban pedig a 17 évesek korcsoportjában ezüstérmes lett. Őt Marko Subotić követte, aki 1998-ban született. A zentai gimnázium elvégzése után a Szegedi Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol idén végzett programtervező informatikus szakon. Marko 2008 óta kajakozik. Az azóta eltelt időszakban a következő kiváló eredményeket érte el: a Münchenben rendezett felnőtt kajak-kenu Európa-bajnokságon ez év augusztusában, a szeniorok korcsoportjában, kajak négyesben, az 1000 méteres távon a negyedik helyezést érte el.
Harmadikként a kishegyesi születésű Világos Adrianát, a Zentai Atlétika Klub sportolóját, 18 éves világbajnok gerelyhajítót üdvözölték a városlakók. Adriana tavaly, 61,46 méteres dobásával a Nairobiban megrendezett világbajnokságon junior kategóriában világbajnoki címet szerzett. Ugyanez az év júniusában pedig a 18 évesek kategóriájában a Balkán bajnokságon a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Ezen a sportversenyen az eredményével világrekordot is megdöntött. A 2021-ben Tallinban megrendezett Eb-n a juniorok mezőnyében 60,44 méteres dobásával a második helyezett, ebben sportágban pedig 2021-es év Európa második legjobb sportolójának járó címet is kiérdemelte. Ennek az eredménynek köszönhetően a Szerbiai Olimpiai Bizottság a legjobb fiatal sportolónak járó díjat is Adriannának adományozta. Az idei, Oránban megrendezett Mediterrán Játékokon aranyérmes lett választott sportágában. Ez év augusztusában a kolumbiai Cali városában megrendezett U20-as Világbajnokságon a 63, 52 méteres dobásával új világrekordot állított fel az idősebb juniorok mezőnyében. Senior kategóriában a legjobb eredményt a müncheni EB-n érte el, amikor is a gerelyt az utolsó szériában 62,01 méterre sikerült elhajítania, aminek köszönhetően a harmadik helyezést érte el. Adrianát édesanyja Világos Györgyi készíti fel e megmérettetésekre.
Végül, de nem utolsósorban a zentai bajnokok közül Nemes Mátét, kötöttfogású birkózó világbajnokot köszöntötték a zentaiak. Nemes Szerbia színeiben, a 2019-ben Kazahsztánban megrendezett világbajnokságon bronzérmet szerzett a 67 kilogrammos versenyző súlycsoportjával. Ugyanebben az évben a Fehéroroszországban, Minszkben megrendezett Európai Játékokon a 67 kilogrammosok súlycsoportjában szintén bronzéremmel tért haza. Kínában, Vuhan városában megrendezett Katonai Világjátékokon ugyancsak bronzéremmel lett gazdagabb a 67 kilogrammosok versenyében. 2021-ben a Varsóban megrendezett Eb-n, ugyancsak a 67 kilogrammosok mezőnyében aranyérmet szerzett. Máté a közelmúltban a Belgrádban megszervezett birkózó világbajnokságon az iráni Mohamed Ali Garadzsit legyőzve világbajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában. Ikertestvére, Viktor, ugyancsak birkózó, aki úgyszintén Szerbiát képviseli a nemzetközi versenyeken és ő is szép és kimagasló eredményeket tudhat magáénak.


Nincs hozzászólás. Legyen az első!