Sport
Roland Garros: Marozsán sikere a selejtezőben
Betűméret:             

Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.

A világranglistán 115. játékos - aki egy hete legyőzte a friss világelső Carlos Alcarazt Rómában - a 11-es pálya második mérkőzésén a 246. helyen álló Li Tuval csapott össze. Az ausztrál rivális 2014-ben egyszer már vissszavonult, de 2020-ban újrakezdte pályafutását.

A 23 éves magyar remek alapütésekkel 4:3-nál vette el először Tu adogatását, majd gond nélkül kiszerválta a 33 perces szettet. A folytatás valamivel szorosabb gémeket hozott, mígnem 4:4-nál sikerült ismét brékelni a 26 éves adelaide-i teniszezőt, a többi pedig már "formaság" volt. A találkozó csupán 1 óra 15 percig tartott.

Marozsán ellenfele a második fordulóban a kínai Sang Csün-cseng (200.) lesz, akivel bőven akad elszámolnivalója: a 18 éves ázsiai rivális megverte őt a januári Australian Open selejtezőjében, majd ugyanott Piros Zsombort is búcsúztatta. Később Sang lett az első kínai férfi játékos, aki meccset nyert az AO főtábláján.

A férfiaknál a másik magyar, Piros Zsombor (125.) kedden a német Dominik Koepferrel (102.) csap össze, míg a kvalifikáció női mezőnyében Jani Rékára (154.) szintén kedden a dél-koreai Szu Dzseong Dzsang (116.) vár.

A selejtezőből három győzelemmel lehet feljutni a főtáblára, melynek küzdelmei vasárnap kezdődnek meg. Az elitmezőnyben Fucsovics Márton, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna egyéniben és párosban is szerencsét próbál, míg Babos Tímea párosban indul.

Eredmény:

selejtező, 1. forduló:

----------------------
Marozsán Fábián (25.)-Li Tu (ausztrál) 6:3, 6:4

(MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-es hazai győzelemmel rajtolt a szerb Cukaricki ellen a labdarúgó Konferencia-liga csütörtöki nyitófordulójában. A vendégek ugyan Đorđe Ivanović pontos lövésével vezetést szereztek a 26. percben, de a szinte végig fölényben futballozó zöld-fehérek még a szünet előtt...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 21:07 ]
Bejelentette visszavonulását Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka. Az olimpiai bronzérmes súlylökő csütörtökön a M4 Sporton a Nemzeti Sporthíradóban elmondta, a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, majd a befejezés mellett döntött. Márton Anita a 2018-as fedett pályás...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 14:50 ]
A topolyai TSC csapata ma este a West Ham United ellen kezdi meg az Európa Liga csoportkörét. A TSC tegnap este már Londonban tartotta meg a mérkőzés helyszínén az edzését. Žarko Lazetić vezetőedző a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, jó ideje keményen dolgoztak azért, hogy eljussanak idáig, Hozzátette,...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 12:36 ]
Beolvasás folyamatban