Sport
Miami tenisztorna: Marozsán újabb bravúrral negyeddöntős
Betűméret:             

Marozsán Fábián három játszmában legyőzte az ausztrál Alex de Minaurt a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

A világranglistán 57. magyar remek szériában volt, és keddig szettet sem vesztett az amerikai Aleksandar Kovacevic, a hatodik helyen kiemelt dán Holger Rune, majd az ausztrál Alexei Popyrin ellen.

Az első számú ausztrál, a 10. helyen álló De Minaur ellen a korábbi egyetlen találkozójukat Marozsán nyerte tavaly Sanghajban. Floridában az első szettben csak öt pontot vesztett adogatóként, majd 5:4-nél elvette ellenfele szerváját, és szettelőnybe került. A folytatásban a spanyol származású rivális rákapcsolt, háromszor is brékelte a Hajdúszoboszló SE sportolóját, és fél óra alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonás viszont ismét a 24 éves magyaré lett, aki 1:1 után már nem veszített gémet, és 1 óra 45 perc elteltével ő ünnepelhetett.

A csütörtöki negyeddöntőben az ötödik kiemelt német Alexander Zverev vár rá. A nem hivatalos élő ATP-rangsorban Marozsán már a 38. helyen áll.

Eredmény, nyolcaddöntő:

---------------------------
Marozsán Fábián-Alex de Minaur (ausztrál) 6:4, 0:6, 6:1

(MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Világos Adriana topolyai klubhoz igazolt - illusztráció
2024. ÁPRILIS 15.
[ 19:19 ]
A világranglista első és második helyezettje, azaz Novak Đoković és Jannik Sinner sem jutott be a monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna döntőjébe. A 24-szeres Grand Slam-bajnok Đoković a szombati elődöntőben 2 óra 16 perces csatában maradt alul a norvég Casper Ruuddal szemben. Mindketten négyszer vették el a másik...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 11:49 ]
A világelső Novak Đoković nem jutott be a monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna döntőjébe, miután a szombati elődöntőben 2 óra 16 perces csatában maradt alul a norvég Casper Ruuddel szemben. Mindketten négyszer vették el a másik adogatását, és a hercegségben kétszeres győztes Đoković végül egy kettős...
2024. ÁPRILIS 13.
[ 22:02 ]
Kizárta a román tornaszövetség (FRG) a korosztályos tornaválogatottból azt a három sportolót, akik magyarsága miatt megalázták és súlyosan bántalmazták 15 éves társukat a válogatott resicabányai edzőtáborában - tudatta az esetet korábban leleplező ProSport című lap pénteken. A lugosi magyar fiú bántalmazói nem...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban