Szerbia
Tadić átengedi a pártvezetést Đilasnak
Betűméret:             
Nem jelölteti magát többé a Demokrata Párt elnöki tisztségére Boris Tadić eddigi elnök, a párt vezetését átengedi eddigi helyettesének, Dragan Đilasnak, aki az egyetlen jelölt lesz a közelgő választáson, írja az újvidéki Dnevnik, a DS-hez közeli forrásokra hivatkozva.
Đilas helyettesének posztjára az eddigi alelnök, a vajdasági demokraták vezetője, Bojan Pajtić pályázik, állítja a lap, s hozzáteszi, mindebben Tadić, Đilas és Pajtić nemrégi, Újvidék környékén megrendezett találkozóján állapodtak meg.
A megállapodás értelmében a demokraták választási közgyűlésén új alalnököket is választanak majd, egyelőre annyi bizonyos, hogy ezekre a tisztségekre nem számíthat a jelenlegi alelnökök egyike sem, állítja a Dnevnik, s hozzáteszi, a választási közgyűlés időpontját a párt főbizottságának szeptember 8-ára összehívott ülésén tűzik ki. (Beta)
(A képen: Dragan Đilas és Boris Tadić)
Kínában tárgyal a szerb elnök - illusztráció
2026. MÁJUS 24.
[ 11:28 ]
A belügyminisztérium (MUP) közlése szerint mintegy 34.300 ember vett részt a belgrádi Slavija téren tartott tüntetésen, míg a Nyilvános Gyűlések Archívuma nevű szervezet becslése alapján a résztvevők száma meghaladta a 100 ezret. A szervezet közölte, hogy a rendelkezésre álló felvételek alapján a mostani megmozdulás...
2026. MÁJUS 23.
[ 22:45 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök a belgrádi utcai incidensek után, Kínába tartó repülőgépéről jelentkezett be. Instagram-bejegyzésében azt mondta: eredetileg más hangvételű üzenetet szeretett volna megfogalmazni, és „gratulálni politikai ellenfeleinek – nem a programjukhoz, mert azt ma sem mutatták be –, hanem ahhoz, hogy...
2026. MÁJUS 23.
[ 22:17 ]
A Slaviján tartott tüntetés után, este fél kilenc körül incidensek történtek a Ćacilend, illetve a Pionír park közelében. Több személyt előállítottak. A Belgrádból érkező felvételeken az is látható, hogy több ember megsérült, közölte a 021.rs. Egy ponton összetűzés alakult ki a tüntetők és a rendőrség...
2026. MÁJUS 23.
[ 21:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó