Szerbia
Nem múlt el balesetek nélkül szilveszter éjszaka
A Skorpiók vezetője is baleset áldozatául esett
Betűméret:             

Az első információk szerint tegnap autóbalesetben elhunyt Slobodan Medić, a Skorpiók nevű hírhedt szerb félkatonai alakulat korábban elítélt parancsnoka feleségével és fiával együtt. A balesetben két autó ütközött a Sremska Mitrovica és Veliki Radinci közötti helyi úton. Három ember meghalt egy pedig megsérült.

A baleset az év utolsó napján 17 óra körül történt, amikor egy belgrádi rendszámtáblása Renault típusú gépjármű belehajtott egy újvidéki rendszámtáblás Toyotába, amelyben a Kurir információ szerint a Medić család utazott.

Feltételezhető, hogy a Renault 28 éves sofőrje áthajtott az út bal oldalára, ezért történt a baleset. Az erős ütközéstől a Toyota felborult és az út melletti kanálisba zuhant.
Slobodan Medić a háborús bűnök miatt kirótt több éves börtönbüntetését töltötte, s éppen szabad hétvégéje volt.

Ugyanakkor Újvidéken egy 14 éves fiú súlyos kézsérüléseket szenvedett egy petárda miatt, négy ember pedig a tartományi székvárosban történt két közlekedési balesetben sérült meg, mondta el 021 Rádiónak Sanja Pokrajac Nenadić, a helyi mentők szóvivője.

Néhány perccel éjfél előtt egy gépkocsi lerepült a Duna melletti töltésről, s ekkor egy 24 és egy 19 éves férfi súlyos testi és fejsérüléseket szenvedett, ezért a sürgősségi központba szállították őket.

Korábban, 18 óra körül másik két személy szerzett súlyos sérüléseket egy autóbalesetben.

Azt a 14 éves fiút, aki súlyos kézsérüléseket szenvedett egy petárda miatt, ellátták és a gyerekklinikára szállították. Emellett leginkább olyan fiatalok kértek segítséget a mentőszolgálattól, akik túl sok alkoholt fogyasztottak. Többségüket ellátták, néhányukat pedig szintén a gyerekklinikába vitték.

Az újvidéki mentőszolgálat az éjjel 70 alkalommal vonult terepre, ami nagyjából duplája egy átlagos napi esetek számának. Legtöbb esetben a krónikus betegségben szenvedő személyek kértek segítséget.

A tűzoltóknak négyszer kellett terepere menniük, mert négy helyszínen kigyulladt a szemetes. „Mind a négy tüzet azonnal eloltottuk. A szemét égett, papír, műanyag flakonok, ezért 200-300 liter vízzel sikerült eloltani, ez pedig elenyésző. Szerencsére komolyabb tűzeset nem volt” – mondta el a tűzoltók ügyeletes csapatának vezetője.

Belgrádban tegnap este és a mai reggel között hat közlekedési baleset történt, ezekben egy ember életét vesztette és tizenketten megsérültek.

Egy 20 éves fiatalembert kora reggel holtan találtak a Jugoslavija hotelnél, mondta el Nada Macura, a mentőszolgálat szóvivője. Egyelőre nem ismeretesek ennek a tragikus eseménynek a körülményei.

A mentőszolgálatnak egyébként a fővárosban az éjszaka során 151 beavatkozása volt, ezek közül 66 nyilvános helyen. Legtöbbször alkohol hatása alatt álló személyek szorultak segítségre, s az esetek többségében fiatal személyek voltak ittasak, továbbá verekedésekben megsérült személyek és szívbetegek is kértek segítséget.

Az összesen mintegy 30 orvosi beavatkozást verekedésben szerzett sérülések vagy túlzott alkoholfogyasztás miatt hajtották végre, a tűzijátékok pedig hét személynek okoztak égési sérüléseket. Ezt a hét személyt az égési sérülések osztályára szállítottak, majd a kezelést követően hazaengedték őket, derül ki a hírügynökségek jelentéseiből.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A belügyminisztériuma (MUP) ma közölte: a niši rendőrkapitányságnál csupán a Szerb Haladó Párt (SNS) városi szervezete jelentette be, hogy nyilvános rendezvényt szervez május 16. és 18. között. A közlemény szerint a minisztérium a rendezvény biztosítása érdekében minden szükséges intézkedést megtesz, hogy...
2025. MÁJUS 17.
[ 16:08 ]
A budapesti Nikola Tesla szerb gimnázium tanulói tegnap az ellen tüntettek, hogy Dejan Vuk Stanković szerb oktatási miniszter látogatást tegyen az iskolában. A diákok az iskola elé vonultak, és ahogyan azt az egyikük elmondta, a miniszter végül nem látogatott el a tanintézménybe. „Ez a miniszter nem tudja meglátogatni a...
2025. MÁJUS 17.
[ 14:49 ]
Tiranában zajlik az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója, amelynek központi témája az orosz–ukrán konfliktus következményei. A találkozón több mint 40 európai ország vezetői vesznek részt, köztük Aleksandar Vučić szerb elnök, és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. Vučić a találkozó után kijelentette:...
2025. MÁJUS 16.
[ 18:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó