Szerbia
Vučić: A jó magyar-szerb politikai kapcsolatok a gazdaság területén is megmutatkoznak
Betűméret:             

Infrastrukturális projektekről, a gazdasági kapcsolatok erősítéséről, a befektetési lehetőségekről, kisebbségi ügyekről és migrációs kérdésekről tárgyalt a magyar és a szerb kormány hétfői dél-szerbiai együttes ülésén, amelyet követően Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök kijelentette: a jó politikai kapcsolatok a gazdaságot is erősítik.

A szerb miniszterelnök aláhúzta, hogy soha nem volt még olyan jó a kapcsolat a két kormány között, mint az utóbbi időszakban. Aleksandar Vučić történelminek nevezte a magyar kormány dél-szerbiai látogatását.

Elmondta, hogy az utóbbi időszakban nőtt a kereskedelmi forgalom a két ország között, és a niši kormányzati csúcs egyik célja éppen az volt, hogy további magyar befektetőket vonzzon Szerbia a térségbe, de egyre több szerb befektetőt várnak Magyarországra is.

A kormánycsúcs témái között továbbá a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, valamint az idegenforgalom területét érintő együttműködésekről esett szó. Itt elhangzott, hogy a gyógyfürdők kiépítése terén szerzett magyar tapasztalat nagyon hasznos lehet Szerbia számára, itt ugyanis még gyerekcipőben jár az idegenforgalom ezen ága.

Az infrastrukturális kapcsolatok erősítése között a Budapest-Belgrád, valamint a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal felújítását, valamint több autópálya kiépítését említette a szerb miniszterelnök. A két kormányfő hétfőn megtekintette a Prosek-Bancarevo autópálya-szakaszt, amely egy fontos közlekedési folyosó részét képezi, miután az út teljes egészében elkészül, összeköti majd Budapestet Szófiával és Isztambullal.

Kiemelte, hogy a migráció és a terrorizmus elleni harc területén meglévő belügyminisztériumi együttműködés jól működik, és ezt a továbbiakban is folytatni kell.

Elmondta, hogy kiemelkedően jó a szerb kormány kapcsolata a szerbiai magyarsággal, és ugyanilyen jó a magyar kormány viszonya a magyarországi szerbséggel.

Újságírói kérdésre válaszolva köszönetet mondott a magyar kormánynak azért az 50 milliárd forintos támogatásért, amelyet a vajdasági gazdaságfejlesztési programon keresztül a délvidéki vállalkozásoknak juttat. Mint mondta: minden befektetés jó hírnek számít, és minden ilyet csak támogatni tud a kormány.

Aleksandar Vučić köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének - aki szintén részt vett a közös kormányülésen -, mert az utóbbi időszakban hídként kötötte össze a két népet és a két kormányt.

A sajtótájékoztató előtt a szaktárcák két megállapodást írták alá. Az egyik Szerbia európai integrációjának folytatására, illetve annak támogatására vonatkozik. Jadranka Joksimović európai integrációval megbízott tárca nélküli miniszter a dokumentummal kapcsolatban kijelentette, hogy annak értelmében Budapest szakembereket küld Szerbiába, akik a csatlakozási tárgyalások során a magyar tapasztalatokat felhasználva segítik Belgrádot.

A másik megállapodással a Tisza nemzetközi hajózásra alkalmassá válik, azaz a jövőben már nemcsak magyar és szerb, hanem más felségjelzésű hajók is használhatják. A tiszai hajózásról szóló korábbi megállapodást 1955-ben írták alá, az új dokumentum pedig már a korszerű igényeknek is megfelelő feltételeket tartalmazza. Ezzel a megállapodással a Tisza a Rajna-Duna európai hajózási útvonal részévé válik.

Ez volt a magyar és a szerb kormány harmadik együttes ülése, 2014-ben Belgrádban, tavaly pedig Budapesten tartottak közös kormányülést. (MTI)

Kapcsolódó cikkek:

Orbán: Itt az ideje a magyar-szerb gazdasági együttműködés megerősítésének

Pásztor: A vajdasági magyarság is profitálhat a virágzó szerb-magyar kapcsolatokból

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nők elleni erőszak nemcsak Szerbiában, hanem az egész világon komoly problémát jelent, sok nő és lány hal meg családon belüli és párkapcsolati erőszak következtében. Szerbiában az idén már nyolcan. Az illetékesek nem győzik hangsúlyozni, hogy fontos bejelenteni az erőszakos cselekményeket, mert ez életet menthet....
2025. MÁJUS 18.
[ 13:06 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma este Nišben, a Nem adjuk Szerbiát elnevezésű, össznépi gyűlés keretében megtartott központi rendezvényen kijelentette, hogy többé nem érdeklik azoknak a követelései, akik hat hónapja Szerbia-szerte blokád alatt tartanak intézményeket, és akik azt mondják, hogy „ő nem illetékes”. Mint...
2025. MÁJUS 17.
[ 20:03 ]
A Szakma védelme nevű, több száz bíróból és ügyészből álló informális csoport élesen bírálta a Bírói Tanács (VSS) május 16-án kiadott közleményét, „meggondolatlannak és veszélyesnek” minősítve azt. A közlemény szerint a csoport tagjai határozottan elutasítják, hogy „bíróságokra úgy lépjenek be, hogy...
2025. MÁJUS 17.
[ 17:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó