Szerbia
Brnabić: Ha Szerbia arra kényszerül, hogy válasszon, az EU-t fogja választani, nem Oroszországot
Betűméret:             

Ha Szerbiának választania kellene az Oroszországgal való szoros kapcsolatok és az EU-csatlakozás között, az utóbbi mellett döntene, jelentette ki Ana Brnabić szerb miniszterelnök.

Brnabić a Bloomberg amerikai hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy kormányfőként azt az utat követi, amelyet elődje, Aleksandar Vučić kezdett meg, hogy 2020-ig, mandátuma végéig felkészítse az országot az uniós csatlakozásra.

„Az EU ott van, ahova mi tartunk, ez egyértelmű‟, mondta Brnabić.

„Nekünk érzelmi kapcsolataink vannak Oroszországgal a hagyomány, a kultúra és a hit miatt‟, hangsúlyozta a szerb kormányfő, és rámutatott arra, hogy Szerbiában sokan úgy élik meg Oroszországot, mint egy nagyobb testvért, aki védelmezi bennünket.

Brnabić szerint ezeket az érzelmeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, „de a mi stratégiai célunk az EU‟.

Vučić korábban megtagadta azt az uniós döntést, amely szerint szankciót kell bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai helyzet miatt. A Bloomberg szerint Brnabić nem tudta megerősíteni azt, hogy folytatja-e ezt a hozzáállást akkor is, ha emiatt veszélybe kerülhet Szerbia EU-csatlakozása.

„Ehhez most nem tudok semmit hozzáfűzni, hiszen a Balkánon nagyon nehéz teljesen elköteleződni bármi mellett. Ez egy bonyolult régió‟, mondta a szerb kormányfő, akivel kapcsolatban a hírügynökség azt írja, hogy nem tartozik egyik politikai párthoz sem, valamint hogy az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában folytatta tanulmányait.

Brnabić a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat normalizálódása kapcsán elmondta, hogy az most teljes egészében Pristinától függ, mert jóvá kell hagynia bizonyos fokú autonómiát a Koszovó északi részén élő szerbek számára. A státusz kérdéséről majd csak a legvégén döntenek.

„Attól, hogy mi 2020-ra teljesen készen állunk az EU-csatlakozásra, az mégis az uniótól függ, hogy hajlandó-e új tagok felvételére‟, mondta a szerb kormányfő.

Brnabić hozzátette: sosem volt oka kételkedni abban, hogy a nehéz kérdésekben Vučić teljes támogatását élvezni, ugyanakkor szabad kezet kapott, hogy azt tegye, amit a legjobbnak gondol. Arra a kérdésre, hogy dönthet-e Vučić jóváhagyása nélkül, Brnabić azt felelte: „meg lennék lepődve, ha nem dönthetnék‟.

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) közzétette az október 25-ei rendkívüli parlamenti választások lebonyolításának menetrendjét. A választási listákat október 4-éig lehet benyújtani, a választói névjegyzéket pedig október 9-én zárják le. A szavazóhelyeket szeptember 19-éig kell kijelölni. A polgárok...
2026. SZEPTEMBER 12.
[ 9:29 ]
Megkezdődött az aláírásgyűjtés az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista támogatására. A lista benyújtásához legalább 10 ezer választópolgár támogató aláírására van szükség. Aleksandar Vučić közölte, hogy kevesebb mint egy óra alatt több tízezer támogató aláírást gyűjtöttek össze....
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 20:08 ]
Azok a szerbiai választópolgárok, akik az október 25-i parlamenti választás napján nem a lakóhelyük szerinti városban tartózkodnak, más szerbiai településen is szavazhatnak. Ehhez azonban előzetesen kérniük kell, hogy a választás napján a tartózkodási helyük szerinti szavazóhelyen adhassák le voksukat. A kérelmet azon...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 16:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó