Szerbia
Az akció fedőneve Ares: 360 személyt vettek őrizetbe különféle bűncselekmények gyanújával
Betűméret:             

Összesen 360 személyt vettek őrizetbe az elmúlt napokban az Ares fedőnevű rendőrségi akcióban, amelyet Szerbia nagyobb városaiban, illetve községeiben hajtottak végre.

Nebojša Stefanović belügyminiszter szerint a rendőrség hónapok óta figyelte a célszemélyeket és egyes bűnözői csoportokat a letartóztatásokat megelőzően. Többféle bűncselekményről van szó, s a rendőrség munkájába bekapcsolódott az ügyészség is.

Az őrizetbe vett személyeket különféle bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, kezdve a kábítószercsempészettől a gyilkossági kísérletig, a nemi erőszaktól a kiskorú személyek megrontásáig és róluk készült pornográf tartalmú képek terjesztéséig, de van, akit bántalmazásért és kínzásért, zsarolás, emberrablás, garázdaság és minősített rablás vádjával vettek őrizetbe.

Az Ares fedőnevű akciót Szerbia 27 községében és városában hajtották végre, s összesen 562 személy ellen indul eljárás. A belügyminiszter elmondása szerint az akció során elkoboztak 167 kiló kábítószert, kokaint, heroint, hasist, marihuánát és exstasyt, s felszámoltak három, kábítószer előállítására szolgáló laboratóriumot is. Elkoboztak 29 puskát, négy automata fegyvert, 30 pisztolyt, egy kilogramm robbanószert, hat bombát és több mint 3000 töltényt. Nagyobb mennyiségű készpénzt is lefoglaltak, továbbá 19 gépjárművet, több számítógépet és mintegy 150 gigabájtnyi pedofil tartalmat, írja a Tanjug.

A 021 értesülése szerint Újvidéken több helyszínen is zajlott az akció, kábítószer csempészésével gyanúsítható személyeket vettek őrizetbe, s olyanokat, akiket illegális fegyverviselésen kaptak. Az akcióban egyenruhás és civil ruhás rendőrök is részt vettek, a csendőrség támogatásával.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Albin Kurti, a pristinai miniszterelnök ismét elutasította a szerb községek közösségének (ZSO) megalakítását, miután az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta a javaslatot Koszovó csatlakozásáról az Európa tanácshoz. Kurti Strasbourgban, ahol tegnap este ülésezett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, azt...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:03 ]
Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter kijelentette, hogy a Montenegróval közös TAG-készülékek április 15-én nem működtek teljesen, ahogy azt a Szerbia Útjai bejelentette. Mint hozzátette, ha ez május végéig nem változik, akkor a Szerbia Útjaiban felelni fog az a személy, aki miatt megszegték...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 13:15 ]
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (PACE) tegnap este 29 képviselő szavazott nemmel Koszovó Európa tanácsi tagságának javaslatára, ebből nyolc képviselő spanyolországi volt. Négy magyarországi és két ciprusi képviselő is ellene voksolt, az öt görög képviselő közül pedig csak egy szavazott nemmel, valamint...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 9:46 ]
Beolvasás folyamatban