Szerbia
Ružić: Őszre módosítják a nemzeti tanácsokról, valamint a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságának védelméről szóló törvényt
Betűméret:             

Branko Ružić, államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter ma bejelentette, hogy őszre módosítják a nemzeti tanácsokról, valamint a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságának védelméről szóló törvényt.

Ružić Belgrádban fogadta a nemzeti tanácsok képviselőit. A tárgyalás után elmondta, hogy a törvénymódosítás megkönnyíti majd a nemzeti tanácsok összetételére irányuló választási folyamatot, a 2018-as évben ugyanis nemzeti tanácsi választások lesznek.

„Ez a két törvény, amely hamarosan bekerül a parlamenti eljárásba, nagyobb mértékben lehetővé teszi a nemzeti tanácsok működésének átláthatóságát”, nyilatkozta a miniszter, majd hozzátette: Szerbia úgy viszonyult a nemzeti közösségekhez az elmúlt években, hogy „láthatóbbá tette a szerb társadalom eme értékes részét”.

Ružić elégedetten nyilatkozott a nemzeti tanácsok képviselőivel folytatott találkozó után és elmondta: tárgyalópartnerei mindannyian úgy értékelték, hogy az elkövetkező időszak kihívásait közös munkával és kommunikációval át lehet hidalni.

A miniszter szerint mindig aktuális a nemzeti tanácsok pénzelésének kérdése, ezért az államigazgatási minisztérium a többi illetékes minisztériummal és a támogatókkal együtt megpróbálja növelni a nemzeti tanácsok támogatását, hogy a 2018-as évben megkönnyítse a működésüket.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: a mai találkozó legfontosabb hozadéka, hogy összehangolt és folytonos munka, illetve párbeszéd folyik a nemzeti tanácsok és hatalom legfelsőbb szintje között, írja a Blic.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A  NATO figyelmezteti Pristinát - illusztráció
2023. MÁJUS 29.
[ 7:54 ]
A május elején történt szerbiai tömeggyilkosságok után negyedik alkalommal szervezték meg szombat este a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tüntetést Belgrádban. A tüntetők a parlament épülete előtt gyülekeztek, ahol virágot helyeztek el az áldozatok emléke előtt tisztelegve. Az előzőekhez képest a séta útvonala...
2023. MÁJUS 27.
[ 22:09 ]
A Szerb Haladó Párt (SNS) Miloš Vučevićet választotta meg új elnökévé szombati tisztújító közgyűlésén Kragujevacon, jelenti a Tanjug. A tisztséget eddig betöltő Aleksandar Vučić a tegnapi nagygyűlésen jelentette be, hogy nem vezeti tovább a pártot, de tagja marad. Aleksandar Vučić az eseményen kijelentette: soha nem...
2023. MÁJUS 27.
[ 15:14 ]
Kragujevacon tartja ma tisztújító közgyűlését a Szerb Haladó Párt (SNS), amelyen új elnököt választanak, miután Aleksandar Vučić tegnap este bejelentette, hogy távozik a párt éléről. Vučić elmondta, az ülés első napirendi pontja az aktuális politikai helyzet és a párt további politikai tevékenységének...
2023. MÁJUS 27.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban