Szerbia
Nem lesz többé mellékjeles betű a szerbiai rendszámtáblákon
Betűméret:             

Száműzik a szerbiai autók rendszámtáblájáról a mellékjeles betűket, tehát nem látunk majd többé Č, Ć, Š, Ž és Đ betűt a járműveken. Kiiktatják az Y és a W betűket is, viszont az X megmarad, írja a magazinauto.com portál a járművek bejegyzéséről szóló szabálykönyv módosításaira hivatkozva.

Ezek miatt a betűk miatt több kellemetlensége is volt az autótulajdonosoknak, főként a parkolási díj befizetésekor.

A szerbiai Belügyminisztériumban (MUP) közölték, hogy a mellékjeles betűk elhagyása nem vonatkozik a bejegyzési terület jelölésére, tehát a rendszámtáblákon az első két betű, amely azt a várost, községet jelöli, ahol bejegyezték a járművet, továbbra is tartalmazza majd a mellékjeles betűket. Az X betűt pedig csak a taxisok miatt hagyták meg, az ő rendszámtábláikon ugyanis a TX jelölés látható.

„Azoknak a járműveknek, amelyek rendszámtábláit az előtt adták ki, hogy életbe lépett volna a jogszabály módosítása, nem kell lecserélniük tábláikat, csak a törvénnyel meghatározott határidő lejártáig‟, magyarázták a MUP-ban.

Egyébként meghosszabbították a rendszámtáblák érvényességének határidejét, amely korábban hét év volt, most viszont kilenc év.

A jogszabály új módosításai július 21-én jelentek meg a Hivatalos Lapban, ami azt jelenti, hogy a július 29-e után kiadott rendszámtáblákon már nem szerepnek majd a Č, Ć, Š, Ž, Đ, Y és a W betűk, írja a 021.rs.

Kínában tárgyal a szerb elnök - illusztráció
2026. MÁJUS 24.
[ 11:28 ]
A belügyminisztérium (MUP) közlése szerint mintegy 34.300 ember vett részt a belgrádi Slavija téren tartott tüntetésen, míg a Nyilvános Gyűlések Archívuma nevű szervezet becslése alapján a résztvevők száma meghaladta a 100 ezret. A szervezet közölte, hogy a rendelkezésre álló felvételek alapján a mostani megmozdulás...
2026. MÁJUS 23.
[ 22:45 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök a belgrádi utcai incidensek után, Kínába tartó repülőgépéről jelentkezett be. Instagram-bejegyzésében azt mondta: eredetileg más hangvételű üzenetet szeretett volna megfogalmazni, és „gratulálni politikai ellenfeleinek – nem a programjukhoz, mert azt ma sem mutatták be –, hanem ahhoz, hogy...
2026. MÁJUS 23.
[ 22:17 ]
A Slaviján tartott tüntetés után, este fél kilenc körül incidensek történtek a Ćacilend, illetve a Pionír park közelében. Több személyt előállítottak. A Belgrádból érkező felvételeken az is látható, hogy több ember megsérült, közölte a 021.rs. Egy ponton összetűzés alakult ki a tüntetők és a rendőrség...
2026. MÁJUS 23.
[ 21:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó