Szerbia
A hágai törvényszék november 22-én hirdet ítéletet Ratko Mladić ügyében
Betűméret:             

A hágai bíróság november 22-én hirdet ítéletet Ratko Mladić, a boszniai szerb hadsereg egykori parancsnokának ügyében, közölte a hágai törvényszék.

Mladićot 2011 májusában fogták el miután több évig rejtőzködött az igazságszolgáltatás elől. A hágai bíróságon egy évvel később vette kezdetét az ellene folyó eljárás.

Mladićot azzal vádolják, hogy részt vett a srebrenicai népirtásban, egész Bosznia-Hercegovina területén üldözte a muzulmánokat és a horvátokat, a tüzérségi csapatok és a mesterlövészek által végrehajtott támadásokkal terror alatt tartotta Szarajevó lakosságát, és UNPROFOR-tagokat ejtette fogságba 1992 és 1995 között.

Mladićot két rendbeli népirtással vádolják, valamint üldözéssel, gyilkossággal, deportálással, a lakosság erőszakos kitelepítésével, a civil lakosság támadásával és nemzetközi túszejtéssel.

Ezek a bűncselekmények az emberiség elleni bűncselekménynek minősülnek. Bosznia-Hercegovina 15 községében követték el őket.

Egyes sajtójelentések korábban azt közölték, hogy Mladićnak agyvérzése volt, és a súlyos egészségügyi állapota miatt nem tudja teljességében követni a tárgyalást, rosszul érzi magát, illetve tovább romlott az állapota. Emiatt jogi képviselői, de a családja is azt kérte a szerb kormánytól, hogy vállaljon garanciát érte annak érdekében, hogy Szerbiában gyógykezeljék, írja a B92.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban