Szerbia
Akár 120 ezer dináros büntetés is járhat a gyerekülés használatának elmulasztásáért
Betűméret:             

A jelenleg 30 ezer dináros maximális büntetés helyett a jövőben akár 120 ezer dinárt is fizethetnek azok a sofőrök, akik gyerekülés nélkül szállítják a gyerekeket.

Mindezt a közlekedésbiztonsági törvény módosítási javaslata irányozza elő, melynek hamarosan a képviselők elé kellene kerülnie.

A gyerekülésnek rendelkeznie kell a megfelelő tanúsítvánnyal, s kötelező lesz minden gyerek számára, aki még nem érte el a 135 centiméteres magasságot. Egyes európai országokban az előírt minimális magasság 150 centiméter.

„A törvénymódosítás súlyosabb büntetést irányoz elő a gyerekek gyerekülés nélküli szállításáért, s elérheti a 120 ezer dinárt. Ebben az esetben szó sem lehet semmilyen kompromisszumról, mert a gyerekek a legveszélyeztetettebb kategóriába tartoznak a forgalomban” – jelentette ki a Novostinak Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Bizottság igazgatója.

Hozzátette, két évvel ezelőtt fogadták el a szerbiai közlekedésbiztonsági stratégiát, amelynek célja, hogy 2020-tól egyetlen gyermek se haljon meg közlekedési balesetben. Ennek ellenére tavaly Szerbiában 12 gyerek halt meg közlekedési baleset következtében, közülük nyolcan szüleik autójában utaztak, s mindannyian a megfelelő felszerelés nélkül. A helyzet 2017-ben még rosszabb, ugyanis eddig már 14 gyerek vesztette életét az utakon.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban