Szerbia
Vučić Izetbegović kijelentésének súlyos következményeire figyelmeztet
Betűméret:             

Egyesek úgy gondolják, hogy Szerbiát még nem eléggé tiporták és alázták meg, s hogy csak a megtiport és megalázott Szerbia a jó Szerbia, nyilatkozta Aleksandar Vučić államfő Bakir Izetbegović Koszovó elismerésére vonatkozó kijelentésére reagálva.

Vučić úgy értékelte, hogy Izetbegović kijelentésének súlyos politikai és jogi következményei lesznek, írja a Tanjug.

„Ez az interjút nagyon sok bonyodalmat okoz a régióban”, mondta Vučić az újságíróknak, Izetbegović kijelentésének relativizálására azzal felelt, hogy ha ő azt mondta volna, hogy el kell ismerni a boszniai Szerb Köztársaság függetlenségét, akkor Hágában végezte volna.

Vučić szerint Izetbegović kijelentése összetett és messzemenő politikai és egyéb következményekkel jár, Szerbia pedig mindent komolyan szemügyre vesz és választ is ad, de egyértelmű kell, hogy legyen számunkra: okosan kell dolgoznunk, mert a nemzetközi közösség nem fog támogatni bennünket.

„Komolyabb kijelentésről van szó, mint azt ebben a pillanatban bárki is sejtené Szerbiában”, mondta a szerb államfő.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban