Szerbia
Amerika furcsálja, hogy senkit sem büntettek meg a belgrádi nagykövetség felgyújtásáért
Kilenc év, félmillió dolláros anyagi kár, egy halálos áldozat - és nincs börtönbüntetés a beismerő vallomások ellenére sem?!
Betűméret:             

Az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövetsége csodálkozással fogadta a hírt, hogy az amerikai nagykövetség belgrádi épületének felgyújtásáért senki sem ítéltek letöltendő börtönbüntetésre.

A nagykövetség közölte, hogy tiszteletben tartja a jogállamiságot, és azt kérte, hogy ebben az ügyben szolgáltassanak igazságot.

„Nehezen felfogható, hogy kilenc évre volt szükség ahhoz, hogy ítélet szülessen egy olyan ügyben, amelyben közel félmillió dolláros kár keletkezett egy ingatlanban, és amelyben egy ember életét vesztette, és ezek után a hét vádlott közül, akik közül négyen beismerték bűnrészességüket, egyetlen egyet sem ítéltek börtönre”, reagált az amerikai nagykövetség a belgrádi Felső Bíróság mai ítéletére.

A közleményben az áll, hogy „a nemzetközi jog szerint a nagykövetségnek otthont adó ország köteles megvédeni a külföldi diplomáciai képviseletet”, és hogy „a szerb rendőrség, néhány perccel a támadás előtt visszavonult azokról a helyekről, ahol egyébként tartózkodni szokott a nagykövetség környékén”.

„Azokat a személyeket, akik a visszavonulás mellett döntöttek, sosem vonták felelősségre, és ismét hangsúlyozzuk, hogy még mindig nem kezdődött meg az eljárás annak az öt rendőrnek az ügyében, akik ellen májusban emelt vádat az ügyészség”, tette hozzá közleményében az amerikai nagykövetség.

A belgrádi Felső Bíróság ma négy személyt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, hármat pedig felmentett a vádak alól, az amerikai nagykövetség épületének felgyújtása ügyében. A nagykövetséget 2008-ban gyújtotta fel a Koszovó függetlenségének kikiáltása ellen tiltakozó tömeg néhány tagja.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban