Szerbia
Vučić: A balkáni államok vezetői tanulnak a múltban elkövetett hibáikból

Aleksandar Vučić szerb államfő a Politico portál által közölt szerzői írásában felszólította a régió országainak vezetőit a jobb gazdasági együttműködésre, mert úgy értékelte, hogy ezzel felkészítik a nyugat-balkáni országokat az Európai Uniós csatlakozásra.

„A Balkán jövője most sokkal fényesebbnek tűnik, mint azt két évtizeddel ezelőtt gondoltuk volna”, közölte Vučić szerzői írásában, és hozzátette: a balkáni háborúk 100.000 halottat hagytak maguk mögött és milliókat üldöztek el az otthonukból.

„Az ellenkező oldalon álló politikai vezetők nem hittek egymásnak és nem volt jövőképük sem. Fiatalemberként abban az időben nem láttam, hogy a megosztottság ellenére mi mindent nyerhetünk az együttműködésből. Most már tudom, hogy az országom hatalmas árat fizetett a nacionalista kilengésekért”, közölte a szerb államfő.

Vučić szerint közös akarattal áthidalhatók az akadályok, a régió országai közötti viszonyok sokat változtak az elmúlt tíz évben.

A szerb elnök úgy véli, a régió vezetői elhatározták, hogy tanulnak a múltban elkövetett hibáikból, hiszen egyesíti őket az a szándék, hogy az EU tagjaivá váljanak, amely növekedést és anyagi jólétet biztosít a számukra, írja az N1.

Vučić szerint a Nyugat-Balkánon „közös piacot kell létrehozni, amely megduplázná a külföldi beruházások számát”, írja az index.hr portál.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az idei év első negyedében érezhetően csökkent azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akik németországi munkára jelentkeztek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NSZ) pályázatán keresztül, derül ki a szolgálat adataiból.Az elmúlt néhány évben több száz egészségügyi nővér és technikus vállalt...
2018. MÁJUS 23.
[ 10:15 ]
Sonja Lichtet, a belgrádi székhelyű Politikai Kiválóság Alapítvány elnökét Németország kivételes érdemekért járó érdemrendjével tüntették ki.Az elismerést Frank Walter Steinmeier német elnök adományozta 24 személynek, 12 nőnek és 12 férfinak, akik kivételesen sokat tettek a szabadságért és demokráciáért, a...
2018. MÁJUS 23.
[ 8:50 ]
Miután szerbiai autósokat fordítottak vissza a magyarországi határátkelőkről, amelyeken a magyar határrendészek és rendőrök nem ismerték el a szerbiai hatóságok által, a forgalmi engedély érvényessége meghosszabbítására kiadott dokumentumot, a szerbiai belügyminisztérium ma kérelemmel fordult magyar kollégáihoz, hogy...
2018. MÁJUS 22.
[ 21:16 ]
Beolvasás folyamatban