Szerbia
Életfogytiglant kért a hágai ügyészség Radovan Karadžićra
Betűméret:             

Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte kedden az ügyészség a háborús bűnök miatt 40 év szabadságvesztésre ítélt Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnökre az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) előtt zajló fellebbviteli tárgyaláson.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék 2016 márciusában 40 év börtönnel sújtotta Radovan Karadžićot az 1992-1995 közötti, csaknem százezer halottat követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találták az exelnököt, aki az ítélet szerint a srebrenicai mészárlásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút gyilkoltak meg.

Katrina Gustafson, a vádhatóság képviselője arról beszélt az öttagú hágai bírói testület előtt, hogy Karadžić "visszaélt roppant hatalmával, hogy kiontsa a vérét számtalan embernek, és az igazság megköveteli, hogy ezért a lehető legsúlyosabb büntetést kapja".

Karadžićot 2016-ban egyrendbeli népirtás vádpontja alól felmentették, miközben Gustafson szerint a boszniai szerb csapatok által 1992-ben elkövetett gyilkosságok igenis népirtásnak minősülnek.

Az ügyész hozzátette, úgy véli, a törvényszék visszaélt mérlegelési jogkörével, amikor a "példa nélküli" súlyosságú bűncselekményekért csak 40 év börtönre ítélte a politikust.

"Borzalmas, ami Prijedorban és más tartományokban történt. Háborús és emberiesség elleni bűnöket követtek el, de ez nem ér fel népirtással" - jelentette ki erre reagálva Peter Robinson, az elítélt védőügyvédje.

A magát ártatlannak valló, 72 éves Karadžić a verdikt érvénytelenítését és új tárgyalás kiírását kérte.

Az ítélethirdetés az év végére várható.

A boszniai szerb elnöki tisztséget 1992-től betöltő Radovan Karadžić ellen már 1995-ben vádat emeltek, ő azonban éveken át bujkált, s csak 2008 júliusában fogták el Belgrádban és adták ki Hágának, ahol a következő évben kezdődött meg a pere.

Karadžić megítélése Bosznia-Hercegovinában máig vitatott. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta területeken inkább hősként tekintenek rá. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
piroska
2018. ÁPRILIS 25. [ 14:34 ]

már rég oda kellett volna vetni a fejét a hiénáknak, meddig zabáltatják még az állam pénzén ?egyszercsak majd kitalálják h beteg és hazaküldik hogy még gyögyittathassa is magát, mint a másik diszpinty


Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban