Szerbia
A hágai bíróság átadja Szerbiának a SRS két tagja elleni eljárást

A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság úgy döntött, hogy átadja Szerbiának a Szerb Radikális Párt két tagjának, Petar Jojićnak és Vjerica Radetának az ügyét, akiket azzal vádolnak, hogy semmibe vették a bíróságot.

A döntést Aydin Sefa Akay, a hágai Nemzetközi Bíróság elmaradt ügyeit intéző Nemzetközi Törvényszéki Mechanizmusának bírája hozta meg.

Akay bíró, a Nemzetközi Törvényszéki Mechanizmus nevében ismét elfogatóparancsot adott ki Jojić és Radeta ellen, ugyanakkor visszavonták azt az elfogatóparancsot, amelyet még a hágai Nemzetközi Bíróság adott ki.

A hágai bíróság 2012 októberében azzal vádolta a két említett személyt, hogy befolyásolták a tanúkat a Vojislav Šešelj elleni eljárásban.

Jojić és Radeta letartóztatását 2015 januárjában kérte Hága a belgrádi hatóságoktól, viszont a háborús bűncselekmények ügyeiben eljáró belgrádi bíróság úgy értékelte, hogy ennek a kérelemnek nincs jogi alapja.

A hágai bíróság 2016. október 5-én nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Jojić és Radeta ellen, akik felkerültek az Interpol körözési listájára is, Hága pedig néhány alkalommal feljelentést tett az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, amiért Szerbia nem volt hajlandó együttműködni az Szerb Radikális Párt tagjainak elfogásában.

A hágai Nemzetközi Bíróság megszűnése, 2017 vége után Jojić és Radeta ügyét a Nemzetközi Törvényszéki Mechanizmus vette át.

Diana Ellis ügyész ellenezte, hogy az eljárást átadják Szerbiának, írja a Beta.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Dačić cáfolta, hogy az ellenzékhez csatlakozást latolgatja a pártja - illusztráció
2019. FEBRUÁR 18.
[ 14:58 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök Münchenben az újságíróknak arról beszélt, hogy tárgyalt a Pristinával való párbeszéd folytatásáról Joseph Bidennel, az USA volt alelnökével, valamint amerikai kongresszusi képviselőkkel is, akik a Bitići-fivérek kérdéséről érdeklődtek, a belgrádi tüntetések kapcsán pedig azt mondta,...
2019. FEBRUÁR 18.
[ 9:51 ]
Egy 40 éves afgán férfi, aki három éve tartózkodik Szerbiában, lett az első menekült vállalkozó az országban, tájékoztatott a menekülteket segítő központ. A férfi hét nyelven beszél, s vállalkozása fordítói szolgáltatást nyújt. A menekülteket segítő központ jogászainak segítségével kapta meg a menedékjogot,...
2019. FEBRUÁR 17.
[ 20:39 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök elégedett a müncheni útjával, ahol az 55. Nemzetközi Biztonságpolitikai Konferencián vett részt. Megjegyezte, különösen elégedett a német képviselőkkel folytatott tárgyalásaival. Vučić látogatását az Atlanti Tanács képviselőivel való egyeztetéssel zárta. A tanács a NATO-t támogató...
2019. FEBRUÁR 17.
[ 17:31 ]
Beolvasás folyamatban