Szerbia
Vučić és Žigmanov: A projektek kétharmada megvalósult
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő ma felszólította Szerbia polgárait, hogy adják meg a tiszteletet a horvát közösségnek, mert a közösség tagjai az ország egyenrangú polgárai, akikkel békében és egyetértésben éltünk eddig is és ezek után is - jelenti a Tanjug.

Vučić ezt akkor mondta, amikor fogadta Tomislav Žigmanovot, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közösségének elnökét a szabadkai deklaráció aláírásának második évfordulója alkalmából. A nyilatkozatnak az volt a célja, hogy javítsa a Szerbia és Horvátország közötti viszonyokat és megoldja a nyílt kérdéseket.

Vučić és Žigmanov megvitatta az infrastruktúrát, a kultúrát és az oktatást érintő kulcsfontosságú projekteket és kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulhatnak a Szerbiában élő horvát közösség helyzetének javításához.

Žigmanov közölte, hogy a megbeszélt projektek kétharmada megvalósult, a többi realizálása pedig folyamatban van.

A találkozón üdvözölték azt is, hogy aláírták az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara horvát nyelvi lektorátusának megalapításáról szóló emlékiratot.

Vučić elmondta: büszke arra, hogy Szerbia teljesíti azt, amit megígért.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban