Szerbia
Brnabić Londonban: Kitűnő hírek a Nyugat-Balkán számára

Ana Brnabić szerb kormányfő tegnap kijelentette, hogy a londoni csúcstalálkozón kitűnő híreket hallott a regionális együttműködésről a Nyugat-Balkánon, majd bejelentette, hogy Szerbia jobban be fog kapcsolódni az ifjúság együttműködésével foglalkozó regionális iroda munkájába.

„Sokat beszéltünk az együttműködésről, és arról, hogy mit tettünk meg a legutóbbi, trieszti találkozó óta. Jó hírek, kitűnő hírek vannak a Nyugat-Balkán és a regionális együttműködés számára‟, nyilatkozta Brnabić az újságíróknak a Londonban megtartott, Nyugat-Balkánról szóló csúcstalálkozón, amelyet a berlini folyamat keretében szerveztek meg.

A regionális együttműködés lehetőséget jelent a Nyugat-Balkán számára

A regionális együttműködés erősítése olyan lehetőség, amelyet nem szabad elszalasztanunk, a Nyugat-Balkán számára fontos a gazdasági fejlődés, és közös kihívást jelent számunkra, hogy megteremtsük a feltételeket a GDP gyorsabb és dinamikusabb növekedéséhez, jelentette ki a szerb kormányfő.

Brnabić a régió kihívásairól szólva elmondta, hogy meg kell növelni a közvetlen külföldi beruházások számát a régióban, amely éves szinten 4 milliárd eurót tesz ki, és intenzíven kell dolgozni azon, hogy csökkentsék a munkanélküliség arányát a fiatalok körében, de meg kell oldani az agyelszívás problémáját is.

Pristina egyre felelőtlenebb és agresszívabb

Pristina egyre felelőtlenebbül és agresszívabban viselkedik, értékelte Brnabić és kiemelte: Pristina felelőtlen fellépése beárnyékolja a Nyugat-Balkánról szóló londoni csúcstalálkozót.

A szerb kormányfő elmondta, hogy váltott néhány szót Ramush Haradinaj koszovói kormányfővel arról az öt szerb állampolgárról, akit tegnap vettek őrizetbe egy időre le Koszovóban, és elmondta neki: úgy látja, hogy folytatódnak a szerbek elleni támadások és a nyomásgyakorlás, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb államfő ma Pekingben kijelentette, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök elfogadta meghívását és ismét Szerbiába látogat, írja a Tanjug.„Megtettem azt, amit megígértem. Két alkalommal is meghívtam Hszi elnököt, ő pedig utasítást adott a külügyminiszternek, hogy készítse elő a látogatást, szóval el...
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:44 ]
Súlyos tragédia történt ma Belgrád Čukarica községében, két nő mérget ivott és meghalt.A Blic nem hivatalos értesülése szerint az eset reggel 7 óra 40 perc körül történt egy lakásban a Dušan Vlajić utcában, ahol anya és lánya együtt követték el az öngyilkosságot.Egyikük a helyszínen a lakásban meghalt, a másikuk...
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 12:55 ]
Az Európai Unió a saját migrációs politikája keretében szeretné jelentősen megerősíteni az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, ismertebb nevén a Frontex szolgálatát, és szeretné védelme alá venni a Nyugat-Balkánt is, beleértve Szerbiát.Miközben a Visegrádi négyeket alkotó Cseh Köztársaság, Magyarország,...
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 11:32 ]
Beolvasás folyamatban