Szerbia
A horvát szurkolók peralkuja a belgrádi ügyészséggel: hatan kaptak felfüggesztett büntetést

A Torcida nevű spliti szurkolócsoport 13 tagja közül hatan állapodtak meg az ügyészséggel és beismerték, hogy loptak a benzinkúton Vrčinnél a múlt héten. A hat szurkolót felfüggesztett börtönre ítélték és kiutasították őket Szerbiából.

A gyanúsítottak és a belgrádi ügyészség közötti kiegyezést a bíróság is megerősítette, így a hat horvátországi személyt már ki is utasították az országból.

Irina Kovačević, a belgrádi Második Alapfokú Bíróság szóvivője a Tanjugnak elmondta, hogy a bíróság elfogadta a peralkut, amely szerint az elítéltek hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, és három évre kiutasítják őket Szerbiából.

A Torcida további hét szurkolója, akiket minősített lopással vádolnak, még a belgrádi körzeti börtön fogdájában vannak, mivel fennállt a szökés veszélye.

A 13 szurkolót múlt pénteken mentették fel a szabálysértési eljárásban, de őrizetben tartották őket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, ezért az ellenük folyó eljárást az ügyészség vette át.

A belgrádi szabálysértési bíróság fejenként 15 nap börtönre ítélte a spliti Hajduk további 14 szurkolóját, akiket pénteken állítottak elő, mert kirabolták és megrongálták a MOL üzemanyagtöltő állomáson lévő üzlet polcait, majd usztasa szimbólumokat tartalmazó falfirkákat festettek az állomás falára.

A niši szabálysértési bíróság három szurkolót fejenként 20.000 dináros pénzbírságra ítélt, mert fáklyákat, fémből és fából készült rudakat és baltákat találtak náluk, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Dél-afrikai Köztársaságban megölték az 51 éves Jugoslav D.-t. A gyilkosság szombaton, fényes nappal történt Roodepoortban, Johannesburg egyik külvárosában. A helyi rendőrség szóvivője elmondta, hogy az áldozat egy 51 éves férfi, aki motorja mellett állt, amikor megállt mögötte egy fekete autó, amelyből két...
2019. MÁRCIUS 19.
[ 12:11 ]
Az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium azt tervezi, hogy módosítja a politikai pártokról szóló törvényt. Jelentős újdonságnak számít, hogy az alapítókat felmentik bizonyos költségek fizetése alól, így az egységes választói névjegyzékbe történő feliratkozás igazolásának, a személyi igazolvány...
2019. MÁRCIUS 19.
[ 12:04 ]
Húsz évvel Jugoszlávia bombázása után - tanulságok az európai biztonság számára a 21. században címmel tartottak hétfőn konferenciát Belgrádban. Aleksandar Vučić szerb államfő beszédében hangsúlyozta, ma már nyíltan beszélünk a történtekről, nem gyűlölettel, hanem azzal a vággyal, hogy elítéljük azt, amit...
2019. MÁRCIUS 18.
[ 17:21 ]
Beolvasás folyamatban