Szerbia
Az Air Serbia gépe kényszerleszállást hajtott végre Cipruson
A repülő hazaindult Egyiptomból
Betűméret:             

Miután az Air Serbia légitársaság Goran Bregović repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre Cipruson, mert füst volt a pilótafülkében, ma reggel folytatta az útját El-Gurdaka ( Hurghada) felé, ahol 8 óra körül landolt.

A legújabb információk szerint a gép ezt követően visszaindult Belgrádba.

A Prva TV jelentette, hogy elhárították a műszaki problémát, amely miatt a szerb légitársaság gépe kényszerleszállást hajtott végre a ciprusi Páfosz településen. Mivel a gép késve érkezett meg El-Gurdakába, onnan néhány órás késéssel tudott csak visszaindulni Belgrádba.

Az Air Serbia is megerősítette, hogy a JU7210-es, Belgrád és El-Gurdaka között közlekedő járata, amelyet elővigyázatosságból átirányítottak a ciprusi Páfoszra, folytatta az útját és a szerbiai idő szerint 6 óra 55 perckor landolt Egyiptomban.

„Az El-Gurdaka és Belgrád között közlekedő menettérti járat 7 óra 59 perckor szállt fel az egyiptomi reptérről és várhatóan 12 óra 6 perckor landol majd Belgrádban”, áll az Air Serbia közleményében.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Óbecsei
2018. SZEPTEMBER 20. [ 8:57 ]

Köszönöm a moderátor útbaigazítását, s elnézést kérek a tájékozatlanságomért.


Óbecsei
2018. SZEPTEMBER 19. [ 12:39 ]

Air Serbia légitársaság Goran Bregović repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre..... Csak azt nem értem, hogy Goran Bregović a gép tulajdonosa vagy az a gép neve. Idősebb ember vagyok és nem már értem a fiatalos dialektikát.

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2018. SZEPTEMBER 19. [ 13:06 ]
Az Air Serbia Airbus A319-es gépét tavaly márciusban Goran Bregovićról nevezték el. A szerb légitársaság több repülője viseli híres emberek - "élő legendák" - nevét. Goran Bregović ezek közül az egyik.

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban