Szerbia
Vučić: Belgrád katonailag semleges marad, de együttműködik a NATO-val
Betűméret:             

Szerbia a jövőben is megtartja katonai semlegességét, de javítani szeretne az együttműködésén NATO-val, és meg kívánja őrizni jó kapcsolatát Oroszországgal és Kínával - hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn a Belgrádhoz közeli Mladenovacon, ahol Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen nyitotta meg a Szerbia 2018 elnevezésű, civileknek szervezett nemzetközi terepgyakorlatot.

Vučić megköszönte a NATO-főtitkárnak, hogy segített megszervezni a gyakorlatot, és egy pillanatig sem akarta befolyásolni Szerbiát abbéli döntésében, hogy csatlakozni kíván-e a nyugati katonai tömbhöz.

A mladenovaci terepgyakorlatot a szerb belügyminisztérium és az Észak-atlanti Katasztrófa Reagálási Koordinációs Központ (EADRCC) szervezte azzal a céllal, hogy megvizsgálja, milyen lehetőségei vannak a civileknek vészhelyzet és katasztrófa esetén. A gyakorlaton 38 országból mintegy kétezren vesznek részt. Szerbiában először szerveztek ilyen volumenű nemzetközi gyakorlatot.

Aleksandar Vučić emlékeztetett arra, hogy Szerbia a 2014-es óriási árvizek idején tapasztalta meg, hogy mekkora jelentősége van a nemzetközi segítségnek, akkor 14 országból több mint 600 ember érkezett Szerbiába, hogy a lakosságnak segítsen.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár rámutatott, hogy a mostanihoz hasonló terepgyakorlatok felkészítik az embereket a váratlan helyzetekre, így gyorsabban tudnak reagálni természeti katasztrófák esetén. Mindazonáltal arra is rávilágít - emelte ki a főtitkár -, hogyan erősíti partnerkapcsolatát Szerbia és a NATO. Kiemelte, tisztában van azzal, hogy a katonai tömb továbbra is megosztja Szerbiát, hiszen 1999-ben a NATO 78 napon át bombázta az akkori Jugoszláviát, hogy véget vessen Slobodan Milošević akkori elnök etnikai tisztogatásának Koszovóban. A légicsapás-sorozat miatt a szerbek többsége ellenzi az ország belépését az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Mattheus
2018. OKTÓBER 8. [ 21:01 ]

Arra is ügyelnie kell Belgrádnak, hogy mit szólna Moszkva, ha csatlakozna a NATO-hoz. Szerbia mindenképpen meg akarja őrizni jó kapcsolatát Oroszországgal. Egy seggel két nyerget még Vucic sem tud megülni.


Gondolkodó
2018. OKTÓBER 8. [ 20:59 ]

Az akkori szerb háborús propaganda még mindig hat az emberekre. A "NATO-zlikovac". Hogyan is lehetne most csatlakozni hozzá?


Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban