Szerbia
Belgrád szerint elfogadhatatlan a koszovói hadsereg megalakítása
Betűméret:             

Belgrád teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja a koszovói hadsereg megalakítását, mert ez az egész térséget veszélybe sodorhatja - figyelmeztetett Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter pénteken a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).

A koszovói parlament csütörtökön fogadta el első olvasatban, gyakorlatilag egyhangúlag mindazokat a törvényjavaslatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyi biztonsági erőket hadsereggé alakítsák át. A koszovói szerb képviselők távolmaradtak a szavazástól.

A koszovói biztonsági erők hadsereggé alakításához alkotmánymódosításra lett volna szükség, ezt azonban a kisebbségi szerb politikusok határozottan ellenezték, ezért a kormány azt kezdeményezte, hogy a létező biztonsági erők hatáskörét bővítsék ki, gyakorlatilag hadsereggé alakítva át a kontingenst.
Az 1998-1999-es koszovói válság lezárását követően, 1999-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban mondta ki, hogy az akkor még Jugoszlávia részének számító Koszovóban kizárólag nemzetközi haderő, a KFOR tartózkodhat. A KFOR a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő. Aleksandar Vulin most azzal fordult a nemzetközi közösséghez, hogy szavatolja az ENSZ BT 1244-es határozatának betartását, és ne engedje meg, hogy egy törvényellenes katonai formáció veszélybe sodorja a békét és a biztonságot Koszovóban és a térségben.

A szerb védelmi miniszter szerint most kiderül, hogy mennyit nyom a latban a NATO szava. Emlékeztetett arra, hogy a 2013-ban Brüsszelben megkötött szerb-koszovói megállapodás arra is biztosítékot nyújt, hogy felfegyverzett erők nem léphetnek be a szerbek lakta Észak-Koszovóba. Úgy vélte: a koszovói albánok ezzel a helyi szerbeket akarják megfélemlíteni, mert azt szeretnék, ha "szerbek nélküli katonaságuk, szerbek nélküli területük, szerbek nélküli Koszovójuk lenne".

Koszovóban 1999-ben hozták létre az úgynevezett Védelmi Hadtestet, miután lefegyverezték a Koszovói Felszabadítási Hadsereget (UCK). Az előbb Agim Ceku, majd Sylejman Selimi által vezetett Védelmi Hadtestet 2009-ben alakították és nevezték át Koszovói Biztonsági Erővé Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott tervei alapján. A biztonsági erők egyenruháját a megalakuláskor az Egyesült Államok biztosította, a járműveket Németországtól kapták, míg a kiképzésért a brit hadsereg felelt.

A biztonsági erők első parancsnoka Sylejman Selimi volt, akit az Európai Unió koszovói rendőrségi és igazságügyi missziója (EULEX) 2013-ban elfogott háborús bűncselekmények miatt. Szerbia Agim Cekut - aki később miniszterelnök és a biztonsági erőkért felelős miniszter is volt - szintén háborús bűnösnek tartja.

A Koszovói Biztonsági Erő mintegy 2500, könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhásból áll, akiknek a feladata a civil lakosság védelme, a válsághelyzetek kezelése, valamint fellépés és segítség természeti csapások vagy más vészhelyzet esetén. Az ötezer hivatásos katonából és háromezer tartalékosból álló hadsereg nehézfegyverekkel is rendelkezne. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban