Szerbia
Január 1-jétől: Ötszázalékos béremelkedés a szerbiai állami és közvállalatokban
Betűméret:             

Az állami és közvállalatokban a jövő évtől öt százalékkal emelkednek a bérek, döntött pénteken a szerb kormány, miután elfogadta az idevágó törvénymódosítást.

A közalkalmazottak béralapjának ideiglenes rendezéséről szóló törvény módosításai a 25.000 dinárnál nagyobb bérekre vonatkoznak azokban a vállalatokban, amelyeknek több mint 50 százalékban a köztársaság, illetve a helyi önkormányzat a tulajdonosa, továbbá a köztársasági és önkormányzati közvállalatokban.

Az állami és közvállalatokban dolgozók, akárcsak a közalkalmazottak béreit, amelyek 25 ezer dinárnál magasabbak voltak, négy évvel ezelőtt csökkentették 10 százalékkal.

A jövő év elejétől 7-12 százalékos béremelésre számíthatnak a közalkalmazottak is, emlékeztet a Beta.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban