Szerbia
Vučić: Nem engedjük meg, hogy elűzzék a szerbeket

Aleksandar Vučić szerb államfő ma kijelentette: meg van győződve arról, hogy Szerbiának, Pristina irracionális intézkedései ellenére is, sikerül megőriznie a békét, és nem lesz háború, de nem fogja sehol, soha többé megengedni, hogy elűzzék a szerb népet.

Vučić a Pink televízió reggeli műsorában arra a kérdésre, hogy háborúval fenyeget-e Pristina azon döntése, hogy a Szerbiából érkező árura külön adót vetett ki és megalakítja a katonaságát, a szerb államfő elmondta: nem szereti a háború szó használatát, és nem is gondolja, hogy annak bármilyen haszna lenne.

Vučić elmondta, hogy az ország nagyon nehéz helyzetben van, amelyben nem lehet előre látni a lépéseket, hiszen Pristina eddigi döntései mind irracionálisak voltak.

A szerb elnök közölte, hogy Szerbia a legnehezebb körülmények között is megtesz mindent, hogy tárgyalással és békés úton oldja meg a problémáit.

Vučić szerint az országnak felelősségteljes politikát kell folytatnia, a béke politikáját, de nem olyat, amely nem törődik a Koszovóban élő szerbekkel, éppen ellekezőleg.

Vučić ma telefonon tárgyal Stoltenberggel

Vučić ma telefonon tárgyal Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral Koszovóról és a katonaság bejelentett megalakításáról.

„A mi feladatunk, hogy megkezdjük velük a kommunikációt a terepen is. A NATO a brüsszeli egyezmény megkötése után magára vállalta azt a felelősséget, hogy Koszovó északi részén nem alakulhat katonaság”, emlékeztetett a szerb elnök.

Vučić: Nem fogom megengedni, hogy Szerbiát idegen kéz irányítsa

Vučić hangsúlyozta, hogy amíg „politikailag aktív”, addig nem fogja megengedni, hogy Szerbiát idegen kéz irányítsa.

„Szerbia szabad, független és szuverén állam, és nem fogom megengedni, hogy bármelyik ország ügynökei irányítsák ezt az országot. Ezért tisztelik Szerbiát a világban. Mindenkit meghallgatunk, de a szerbiai polgárok nem őket választották meg arra, hogy irányítsák az országot, hogy szétzilálják és megsemmisítsék azt”, mondta az államfő.

Ramush Haradinaj kijelentésével kapcsolatban, mely szerint meg fog dőlni a belgrádi kormány, Vučić elmondta, hogy ez egy „semmilyen interjú”, de rájött, hogy annak saját üzenete volt.

„Ezt még az előtt jelentette ki, hogy bevezették volna a külön adót és mielőtt megpróbálták likvidálni Milan Radojičićot. Valaki ezt nagyon jól kitervelte", mondta Vučić, majd hozzátette: arra számítottak, hogy ha megölik Radojičićot, akkor már senki sem mondhatja, hogy Radojičićnek köze volt Oliver Ivanović meggyilkolásához, hiszen Radojičić a Szerb Lista tagja, Vučić pedig támogatja ezt a listát, és őt is belekeverték volna. (Tanjug, Pink)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Dačić cáfolta, hogy az ellenzékhez csatlakozást latolgatja a pártja - illusztráció
2019. FEBRUÁR 18.
[ 14:58 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök Münchenben az újságíróknak arról beszélt, hogy tárgyalt a Pristinával való párbeszéd folytatásáról Joseph Bidennel, az USA volt alelnökével, valamint amerikai kongresszusi képviselőkkel is, akik a Bitići-fivérek kérdéséről érdeklődtek, a belgrádi tüntetések kapcsán pedig azt mondta,...
2019. FEBRUÁR 18.
[ 9:51 ]
Egy 40 éves afgán férfi, aki három éve tartózkodik Szerbiában, lett az első menekült vállalkozó az országban, tájékoztatott a menekülteket segítő központ. A férfi hét nyelven beszél, s vállalkozása fordítói szolgáltatást nyújt. A menekülteket segítő központ jogászainak segítségével kapta meg a menedékjogot,...
2019. FEBRUÁR 17.
[ 20:39 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök elégedett a müncheni útjával, ahol az 55. Nemzetközi Biztonságpolitikai Konferencián vett részt. Megjegyezte, különösen elégedett a német képviselőkkel folytatott tárgyalásaival. Vučić látogatását az Atlanti Tanács képviselőivel való egyeztetéssel zárta. A tanács a NATO-t támogató...
2019. FEBRUÁR 17.
[ 17:31 ]
Beolvasás folyamatban