Szerbia
Japán útlevele a legerősebb, a szerb a 40. helyen

A 2019-es év elején Japán útlevele a legerősebb, írja a CNN.

A felmérést a Henley Passport Index ügynökség végezte el, amelyet egyébként negyedévente készítenek azzal a céllal, hogy kiderítsék, mely ország útlevelével lehet a legtöbb országba elutazni.

A második helyen Szingapúr áll, a harmadik pedig Dél-Korea (189 ország), a negyedik helyet Franciaország és Németország osztják (188 ország), őket követik Dánia, Finnország, Olaszország és Svédország (187 ország), után jön Luxemburg és Spanyolország (186 ország). A lista felső szakaszában van még Ausztria, Hollandia, Norvégia, Portugália, Svájc, Nagy-Britannia és az USA.

Szerbia a lista 40. helyén áll, a szerbiai polgárok pedig 129 országba utazhatnak útlevelükkel.

A japán útlevéllel rendelkező polgárok 190-ba látogathatnak el.

Érdekes adat, hogy Kína az elmúlt két évben közel húsz hellyel jutott feljebb a listán, de az európai országok is javítottak.

Az viszont továbbra is kérdéses, hogy a márciusban várható Brexit miként fog kihatni a nagy-britanniai polgárok utazási lehetőségeire, mivel egyes szakértők szerint a britek kiválása jelentős kárt okozhat a brit gazdaságnak, és megnehezítheti egyes országok polgárainak utazását. (Klix.ba, 021)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Balkánon jelentős destabilizációs tényezőnek számít az Egyesült Államok és néhány nyugat-európai ország politikája, amely térségbeli pozíciójuk megerősítésére irányul - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Večernje novosti és a Politika című napilapoknak adott interjújában, amelyet egy nappal Belgrádba...
2019. JANUÁR 16.
[ 11:32 ]
Terrortámadást előkészítésével gyanúsítják azt a vahhábita muszlim férfit, akit néhány nappal ezelőtt fogott el a szerb rendőrség - jelentette a Blic című belgrádi napilap szerdán. Az újság információi szerint Armin Alibašićot január 13-án, a délnyugat-szerbiai Novi Pazarban fogták el a belbiztonsági szolgálat...
2019. JANUÁR 16.
[ 9:36 ]
Az ország európai útjáról, Koszovóról, valamint a térség helyzetéről egyeztetett az Európai Unió nagyköveteivel Aleksandar Vučić szerb államfő. Sem Fabrizi, az EU belgrádi küldöttségvezetője is jelen volt, és leszögezte, hogy továbbra is közvetítenek a Pristinával való párbeszédben az átfogó megállapodás...
2019. JANUÁR 15.
[ 16:45 ]
Beolvasás folyamatban