Szerbia
Vučić: Drasztikusan nőnek a büntetések, elfogadtuk Igor Jurić javaslatát

A különféle bűncselekményekért járó büntetések megszigorítását helyezte kilátásba Aleksandar Vučić szerb elnök a nemzetbiztonsági tanács szombati rendkívüli ülését követő sajtótájákoztatóján, egyúttal bejelentette, elfogadták a gyermekek és nők elleni életellenes bűncselekményekért kiróható legsúlyosabb büntetés, a tényleges életfogytiglani bevezetését, amelyet Igor Jurić kezdeményezett és több mint százezer polgár támogatott aláírásával.

A szerb elnök azt is kilátásba helyezte, hogy hamarosan növelik az egyéb bűncselekményekre kiszabható minimális és maximális büntetéseket is.

„Az erőszakos bűncselekmények elkövetéséért járó minimális és maximális büntetések növelése várható, a családon belüli erőszaktól a gyilkosságig. Nagyon enyhe és megengedő büntetőpolitikánk van, a büntetések eddig enyhék vagy könnyen enyhíthetők voltak”, mondta Vučić, hozzátéve, elfogadták a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Tijana Jurić édesapjának javaslatát, miszerint a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőit az eddiginél jóval szigorúbb büntetéssel kell sújtani.

Az általa ismertetett adatok szerint a nemi erőszakért a jelenlegi törvény 3-12 börtönt irányoz elő, de az esetek 36 százalékában legfeljebb 3 évig terjedő büntetést rónak ki, 33 százalék kap öt évig terjedő börtönt, ami már az ilyen bűncselekményt elkövetők majd’ 70 százaléka.

„Akkor miért mondja ki a törvény, hogy az ilyen bűncselekmények elkövetői 12 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak? Vagy éppen mindig van enyhítő körülmény vagy egyéb ok, ami a büntetést minimalizálását eredményezi”, mutatott rá a szerb elnök, aki azzal folytatta, hogy eddig a minősített lopást az esetek 62 százalékában 6 hónaptól 1 évig terjedően büntették, ami „a bolondnak is megérte”.

„Az adóeltitkolásról és -csalásról nem szeretnék beszélni, de azokról az esetekről igen, amelyek a gyermekeink testi és lelki épsége ellen irányulnak, s amelyek a társadalmunkat bomlasztják, ez pedig nem más, mint a kábítószerek előállítása és forgalmazása”, mondta Vučić, kifejtve, hogy az ezzel kapcsolatos bűncselekményekért eddig az elkövetők 80 százaléka legfelebb öt évet kapott.

Bejelentése szerint a jövőben nemi erőszakért 5-15 év börtön róható ki, enyhítés lehetősége nélkül, s ezért senki sem kaphat majd öt évnél kevesebbet. „Minden hasonló bűncselekmény esetében 35-50 százalékkal növeljük az eddig kiszabható büntetéseket”, magyarázta Vučić, aki – mint elmondta – várja az EU támogatását az élethosszig tartó szabadságvesztés vagyis a tényleges életfogytiglani bevezetéséhez, mert, mint mejegyezte, a büntetésnek ez a fajtája létezik pl. Németországban, ugyanakkor nem létezik a Balkánon, írja a Beta

Igor Jurić Facebook bejegyzésben üdvözölte a szerb elnök bejelentését

„Ez az ország 160 ezer polgárának közös győzelme lehet, azoké, akik aláírták a petíciót, amely az kezdeményezte, hogy tényleges életfogytiglanival sújtsák a pedofileket és a gyermekgyilkosokat”, írta a kegyetlenül meggyilkolt Tijana Jurić édesapja Facebook bejegyzésében.

Igor Jurić szerint ez az első lépés afelé, hogy Szerbia rendezettebb országgá váljék. „Így kell egy országnak működnie. Köszönöm a szerb kormánynak, a belügyminisztériumnak és az igazságügyi minisztériumnak, hogy meghallgatták a polgárok akaratát. Remélem, hogy a szavakat a legrövidebb időn belül tettek is követik”, írta bejegyzésében Jurić.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Obradović: A Pink fontosabb az RTS-nél - illusztráció
2019. MÁRCIUS 25.
[ 13:05 ]
Nem szabad elfelejteni, ami húsz évvel ezelőtt történt, ez a szerb nép fennmaradásának egyetlen feltétele - hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb államfő a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak huszadik évfordulója alkalmából vasárnap szervezett megemlékezésen Nišben. Kiemelte: a szerbeknek nem szabad elfelejteniük az...
2019. MÁRCIUS 24.
[ 22:08 ]
Jugoszlávia bombázásának huszadik évfordulója alkalmából felvonultak Belgrád utcáin a Szerb Radikális Párt (SRS) tagjai és szimpatizánsai. A menetet Vojislav Šešelj, a párt elnöke vezette, aki felgyújtotta az Európai Unió és NATO zászlaját. Šešelj elmondta, a zászlóégetéssel akarta kifejezni, mit gondol az...
2019. MÁRCIUS 24.
[ 15:13 ]
A NATO-bombázások nem szennyezték be az egész ország területét, erről egy átfogó tanulmány készítése után tudhatunk meg többet – közölte Danica Grujičić, a Szerbiai Klinikai Központ idegsebészeti osztályának vezetője. Arra mutatott rá, hogy szinte már nincs olyan család, amelynek valamely tagjánál ne...
2019. MÁRCIUS 24.
[ 11:59 ]
Beolvasás folyamatban