Szerbia
Megöltek egy szerb állampolgárt a Dél-afrikai Köztársaságban
Betűméret:             

A Dél-afrikai Köztársaságban megölték az 51 éves Jugoslav D.-t. A gyilkosság szombaton, fényes nappal történt Roodepoortban, Johannesburg egyik külvárosában.

A helyi rendőrség szóvivője elmondta, hogy az áldozat egy 51 éves férfi, aki motorja mellett állt, amikor megállt mögötte egy fekete autó, amelyből két fegyveres férfi szállt ki. A támadók fekete ruhát, maszkot, napszemüveget és kesztyűt viseltek.

„Úgy hiszem, hogy 4-6 golyót lőttek ki, aztán láttam, ahogy a férfi a földre rogy. A támadók közül az egyik visszaszállt a járműbe, a másik kiszállt és még négy golyót lőtt ki”, közölte egy szemtanú a News24-gyel.

A mentők tíz perc alatt kiérkeztek.

A rendőrség szóvivője közölte, hogy még senkit sem tartóztattak le az esettel kapcsolatban, és a gyilkosság indítéka sem ismert.

A legutóbbi, Johannesburgban történt gyilkosságok egyik az volt, amikor Đorđe Mihaljevićet likvidálták. A férfi Herceg Noviban született, szerbiai útlevele is volt. A feltételezések szerint egy gyémántokat és aranyat forgalmazó vállalat tulajdonosa volt a Dél-afrikai Köztársaságban.

2018 áprilisában Milan Đuričić Mikit ölték meg ott, aki Željko Ražnatović Arkan meggyilkolásában vett részt, ugyanebben az évben, júliusban pedig Darko Kulićtyal végeztek, aki a háború idején Horvátországban a szerb gárda tagjaként szolgált. (Novosti, Telegraf)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban