Szerbia
Vučić: A Szerb Lista győzelme az egység politikájának legjobb igazolása
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök gratulált a Szerb Lista győzelméhez, s megköszönte minden koszovói polgárnak, akik szavazatukkal ezt lehetővé tették, jelenti a Tanjug.

Vučićot telefonon hívta fel Goran Rakić, Kosovska Mitrovica északi részének polgármesterjelöltje, s a szerb elnök így mondott köszönetet a polgároknak, akik részt vettek a voksoláson, annak ellenére, hogy többfelől is arra biztatták őket, hogy ne szavazzanak. Vučićot a polgárok, a Szerb Lista aktivistái és négy polgármesterjelöltje hallgatta a kihangosítón keresztül.

„Úgy gondolom, az összes fenyegetés, az összes zsarolás és az összes szörnyű sértés, üres és komoly szavak után, amelyeket a Szerb Lista ellen és mindannyiunk ellen intéztek az albánok, de egyes szerbek is, ez az egység politikájának, a nemzeti és a legfontosabb állami érdekeinkért való küzdelem legjobb igazolása” – hangoztatta Vučić.

A Szerb Lista képviselőinek azt üzente, az elkövetkező napokban Belgrádban találkoznak, a parlament Koszovóról szóló ülése előtt, hogy megbeszéljék, mit tesznek a jövőben, „hogy felkészüljünk Párizsra és minden találkozóra, hogy abszolút egységesek legyünk, hogy bízzunk egymásban, s hogy megmutassuk, a szerb összetartás és egység győz, s a szerb népet és Szerbiát senki nem tiporhatja el és győzheti le”.

A Szerb Lista jelöltjei győztek a tegnapi választásokon, amelyeket Észak-Koszovó négy, többségében szerbek lakta községében tartottak.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban