Szerbia
Kocijančič: Tisztázzuk, az EU nem támogatja Kadri Veseli kezdeményezését!
Betűméret:             

Maja Kocijančič, az Európai Bizottság szóvivője reagált arra, hogy a pristinai média tévesen értelmezte a lajmi.net portálnak tett kijelentéseit, amelyek arra vonatkoztak, hogy Kadri Veseli, a koszovói parlament elnöke kezdeményezte egy nemzetközi törvényszék létrehozását, amely a Koszovóban elkövetett állítólagos szerb bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozna.

Kocijančič ebben a nyilatkozatban elmondta: „az EU egyértelmű elve, hogy a volt Jugoszlávia területén, a 90-es években elkövetett bűncselekményekért felelősséget kell vállalni”, viszont a média téves értelmezése miatt ma ismét nyilatkozatot tett, amelyben tagadja, hogy az EU támogatná Veseli kezdeményezését.

„Szeretnénk tisztázni, hogy az Európai Unió nem kapcsolódott be a koszovói parlament legutóbbi kezdeményezésébe az új törvényszék létrehozására”, mondta Kocijančič.

A pristinai portál hozzátette, hogy a szóvivő magyarázatában elmondta: az EU úgy véli, hogy a meglévő jogi keret lehetővé teszi a nyomozást és a vád alá helyezést a Szerbiában és Koszovóban elkövetett háborús bűnökért, csupán nagyobb figyelmet kellene erre fordítani és eltökéltebbnek kellene lenni, fogalmazott Kocijančič. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban