Szerbia
Elfogadták a "Tijana-törvényt": Életfogytiglan a legsúlyosabb bűncselekményekért
Betűméret:             

A szerb parlamenti képviselők megszavazták a büntető törvénykönyv módosait, amelyekkel megszüntették a 30-tól 40 évig terjedő börtönbüntetést és bevezették az életfogytiglanit a legsúlyosabb bűncselekmények esetében.

Életfogytiglani börtönre számíthatnak a minősített gyilkosságot és nemi erőszakot elkövetők, illetve azok, akik erőszakos közösülést követnek el kiskorúval, terhes nővel vagy magatehetetlen személlyel. Ezt javasolta a Tijana Jurić Alapítvány is, amelynek a kezdeményezését mintegy 160 ezer polgár támogatta.

Életfogytiglani büntetés szabható ki más bűncselekmények esetében is, a jelenleg érvényes 30-40 év börtönbüntetés helyett. Ilyen bűncselekménynek számít a legfelsőbb állami szervek valamelyik tagjának a meggyilkolása, Szerbia biztonságának és Alkotmánynak a súlyos megsértése, bűncselekmény elkövetése érdekében történő szövetkezés, népirtás, háborús bűnök elkövetése a civil lakosság ellen és a terrorizmus.

Az életfogytiglani börtönre ítélt személyt 27 év letöltött börtön után engedhetik feltételesen szabadlábra.

Viszont a Tijana Jurić Alapítvány kezdeményezésével összhangban a bíróság nem engedheti szabadlábra azokat az elítélteket, akik gyermeket, terhes nőt vagy magatehetetlen személyt gyilkoltak meg.

Szigorúbb büntetésre számíthatnak a visszaeső bűnözők.

Szigorúbbak lesznek a büntetések zaklatás és kínzás, a családon belüli erőszak, az adócsalás, az állatkínzás, a hivatalos személy munkavégzésének meggátolása, a hivatalos személyre történő támadás ügyében, illetve ha valaki erőszakosan viselkedik egy sportmérkőzéseken. Új büntetést is bevezetnek azokkal szemben, akik ügyvédre támadnak, ezt a Szerbiai Ügyvédi Kamara javasolta.

A jogi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az életfogytiglani börtönbüntetés a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül ellentétben áll a nemzetközi jogszabályokkal, amelyeket Szerbia aláírt. Kérdéses az is, hogy a hatalmi többség mit ért az Alkotmány megsértése alatt.

A parlamenti szavazáson jelen volt a Tijana Jurić Alapítvány alapítója, Igor Jurić is. Jurić a kezdeményezést meggyilkolt kiskorú lányának, Tijanának emlékére indította.

A szavazáson nem vett részt az ellenzék egy része, amely bojkottálja a parlament munkáját. (Tanjug, Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Érett Ifjú
2019. MÁJUS 21. [ 20:46 ]

Úgy tűnik, egy nemes kezdeményezés farvizén egy rakás, a politikai ellenfelek megzabolázásra alkalmas rendelkezés is született.


Miloš Vučević védelmi miniszter és Milan Mojsilović vezérkari főnök ma meglátogatta a szerb hadsereg erőit a Pešter ideiglenes gyakorlótéren, ahol a Vihar 2024 közös taktikai ​​gyakorlat keretében ​​gyakorlatoznak a lövészekkel. A Vihar 2024 gyakorlatot Aleksandar Vučić köztársasági elnök, a szerb hadsereg...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 20:34 ]
A Vedd el a nyugtát és nyerj nyereményjáték idei első fordulójára – amelyre április 8-a óta lehet regisztrálni – ma 14 óráig 10.042.870 nyugtát küldtek be. Ebben a körben az első sorsolást május 11-én tartják, és az előző fordulókhoz hasonlóan a polgárok nem borítékban küldik be a nyugtákat, hanem...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:10 ]
A népirtás áldozatainak és tanúinak egyesülete, valamint a Srebrenica és Žepa Enklávé Édesanyáinak Mozgalom felszólította Bosznia-Hercegovina ügyészségét, valamint a Bosznia-Hercegovinai Föderáció ügyészségét, hogy folytassanak vizsgálatot Aleksandar Vučić ellen, írja a Beta. Kérték továbbá, hogy Milorad Dodik...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 18:09 ]
Beolvasás folyamatban