Szerbia
Jogilag rendezik a béranyaságot Szerbiában
Újabb lehetőség a gyermekáldásra hiába váró párok számára

Belgrádi tudósítónktól

A készülőben levő új szerb Polgári törvénykönyv a bejelentések szerint több, a szerb társadalomban még tabunak számító területet rendez majd: legalizálja a melegházasságot, az eutanáziát, bevezeti a béranya intézményét.

Ez utóbbi teljesen új, eddig nem folyt róla érdemi vita, ma felkapott témává vált Szerbiában megosztva a polgárokat, de a nemkormányzati szervezeteket és a szakértőket is. Vajon a családalapításnak egy újabb lehetőségeként kell tekinteni rá, vagy egy újabb divatként, amely minden esetleges előnye ellenére durván sérti az erkölcsi normákat és csak egy szűkebb kör kiváltsága lesz?

A meddő pároknak (házastársak vagy élettársak) eddig a méhen kívüli megtermékenyítés vagy az örökbefogadás nyújtott lehetőséget családalapításhoz Szerbiában. Amennyiben a köztársasági képviselőház megszavazza az új Polgári törvénykönyvnek a béranyaságra vonatkozó rendelkezését, újabb lehetőség adódna a gyermekáldásra váró párok számára.

Mit is jelent a béranyaság?

Legegyszerűbben fogalmazva, egy béranya gyereket hord ki és szül meg valaki más számára. A béranyaságnak számos változata ismert, amelyek között az egyetlen közös pont, hogy a petesejt megtermékenyítése minden esetben a béranya testén kívül történik. Van, hogy a béranya saját petesejtjeit termékenyítik meg a beavatkozást igénylő pár férfitagjának hímivarsejtjével, majd ezt az embriót ültetik be a béranya testébe, aki ebben az esetben tulajdonképpen vér szerinti anyának is számít. Emellett az igénylő pár ivarsejtjeiből is létrehozhatnak embriót, majd ezt ültetik be a béranya méhébe. Egy harmadik változatban a pár nőtagjának petesejtjét termékenyítik meg egy idegen férfi hímivarsejtjével, és az így létrehozott embriót ültetik be a béranya méhébe.

Ma Európa számos országában, Angliában, Németországban és Belgiumban elfogadott a béranyaság intézménye, az egészségügyben gyakorlattá vált, de tiltják a „szolgáltatás” megfizettetését. Ám tudni kell azt is, hogy a béranya a szülést követően dönthet úgy, hogy megtartja a babát.

Szerbiában az új törvénykönyv előtervezete szerint engedélyezve lesz a béranyaság mérsékelt szolgáltatási díjért, pontosabban 8-15 ezer euróért. A részleteket még nem dolgozta ki a szerbiai kormány ezzel megbízott munkacsoportja, de nagyjából annyit tudni, hogy a meddő pár szerződést köt a leendő gyermeküket kihordó és megszülő nővel saját vagy a házaspár sejtjeivel. A szerződés megkötésének feltétele, hogy a mesterséges megtermékenyítés nem eredményes, vagy fennáll a súlyos betegség öröklésének a veszélye.

Amíg egyesek, elsősorban a több évig, évtizedig családalapítással sikertelenül próbálkozó házaspárok nagy lelkesedéssel várják az új törvényt, addig mások, elsősorban a női jogokat védő nemkormányzati szervezetek bírálják, „szegény inkubátoroknak” nevezve a potenciális béranyákat. Szerintük ezzel a lehetőséggel elsősorban a rossz anyagi helyzetben élő nők fognak élni saját méhüket bérbe adva. Emellett, abban a társadalomban, ahol a sok esetben nők hátrányos helyzetben élnek, félő, hogy rájuk kényszerítik majd a béranya szerepét egy adott díj ellenében, figyelmeztet a civil szféra. Valóban felhozható, hogy az ilyen eljárás a gyermeket árucikké silányítja és kizsákmányolja az asszonyokat. Ellenben felvethető az is, hogy a meddő nők hátrányos megkülönböztetés áldozatai. Szerbiában mintegy háromszázezer nő nem tud természetes úton teherbe esni, míg ötezerből egy anyaméh nélkül születik.

Tóth Elvira
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Zoran Đorđević munka- és szociális ügyi miniszter arra utasította a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapot, hogy végzéseiket, határozataikat és egyéb beadványaikat ezentúl Braille-írással is tegyék elérhetővé. „A szerb kormány célja, hogy minden állampolgára javára építse az államot, és azzal, hogy...
2019. JÚLIUS 20.
[ 8:26 ]
A szerbiai belügyminisztérium most hatályba lépő új szabályzata előirányozza, hogy azokat a behozatali járműveket, amelyek motor- és alvázszámát az első regisztráció alkalmával nem tudják leolvasni, nem is lehet regisztrálni Szerbiában. Ezentúl, ha az ügynökségnél azt mondják a tulajdonosnak, hogy nem lehet leolvasni...
2019. JÚLIUS 19.
[ 20:01 ]
Sötét fellegek tornyosultak a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd fölé, miután Koszovó bevezette a százszázalékos vámot a szerbiai termékekre, jelentette ki Angela Merkel. A német kancellár berlini tudósítókkal beszélgetve hangsúlyozta, Németországnak jelentős érdeke fűződik Szerbia és Koszovó európai...
2019. JÚLIUS 19.
[ 16:52 ]
Beolvasás folyamatban