Szerbia
Vučić: Ha békén hagytak volna, már megállapodunk az albánokkal

Aleksandar Vučić szerbiai államfő szerint már sikerült volna megállapodni az albánokkal Koszovó kérdésében, „ha egyesek békén hagytak volna bennünket”. Az RTS reggeli műsorának vendégeként az államfő ezzel kommentálta Steven Mayernek, a CIA volt balkáni vezetőjének kijelentését, miszerint a szerbeknek és az albánoknak úgy kell megállapodni, ahogy maguk tudnak.

„Ha békén hagytak volna bennünket, már biztosan megállapodásra jutunk. Koszovó, ahogy Jugoszlávia is, nem csak a területén élő nemzetek ügye” – hangoztatta Vučić, és leszögezte, hogy ezt a kérdést a szerbeknek és az albánoknak kell rendezni.

Arról is beszélt, hogy Emmanuel Macron francia elnök közelgő látogatását követően többet tudhatunk majd arról, hogy az EU felveszi-e tagjai közé az országot, „más kérdés azonban, hogy mit tehetünk meg mi magunkat ebben az ügyben”.

Leszögezte, hogy a területcseréről már nincs szó a Koszovó-ügy rendezése kapcsán. Megjegyezte továbbá, hogy Donald Trump amerikai elnök munkatársai több megoldásra is nyitottak, mert ez a politikai oldal nem támogatta a függetlenséget, ám szerinte ott van a másik oldal is, amely továbbra is komoly nyomást gyakorol Szerbiára. Megjegyezte, hogy Amerika nélkül nehéz lesz megoldást találni.

Közölte, hogy nem élné meg személyes kudarcként, ha a mandátuma idején nem sikerülne megoldani a kérdést, ám szeretne tartós békét az albánokkal.

Kétmilliárd a fiatalokra

Aleksandar Vučić ugyanakkor arról is beszélt, hogy a 10 milliárd euró értékű befektetési ciklussal biztosítani kell, hogy Szerbia rendelkezzen a legnagyobb növekedéssel a régiót tekintve. Ebből a pénzből kétmilliárdot a kifejezetten a fiatalokra fordítanak. Úgy értékelt, hogy nem elegendőek a már meglevő ösztöndíjak, újakat kell létrehozni.

Elmondta továbbá, hogy 400 millió eurót arra fordítanak, hogy lakásokat építsenek fiatal házasoknak. Emellett bővíteni kell a szennyvízhálózatot, rendezni kell a vízminőség problémáját a vajdasági településeken. Emellett folyamatban van több klinikai központ felújítása.

Macron, ellenzék, távozás

A francia elnök jövő heti belgrádi látogatásán mintegy 20 megállapodást írnak majd alá. Emellett a gazdasági és politikai együttműködés mellet Koszovóról és Szerbia európai útjáról is egyeztetnek majd – magyarázta Vučić.

Arra is kitért, hogy még az előtt távozik majd a politikai színtérről, hogy az ellenzék egyáltalán utolérné népszerűségben. Ez utóbbira szerinte különben sincs esély az elkövetkező tíz évben. Leszögezte azonban, hogy „esze ágában sincs ezt kivárni”, jóval előbb távozik majd.

„Kétségtelen, hogy jövőre valaki átveszi a Szerb Haladó Pártot (SNS)” – szögezte le Vučić, és hozzátette, hogy nem fog indulni többé a pártelnöki posztért.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szerbiában az elmúlt 24 órában 6915 koronavírus-tesztet végeztek el, és újabb 279 polgárról derült ki, hogy elkapta a fertőzést. Ebben az egy napos időszakban 12 személy hunyt el, amivel 405-re nőtt a járvány szerbiai áldozatainak száma, a halálozási arány 2,17%. Jelenleg 154-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére,...
2020. JÚLIUS 13.
[ 15:45 ]
Az IT-szektor továbbra is kedvelt a leendő egyetemisták körében, de idén kifejezetten nagy érdeklődést mutattak más foglalkozások iránt is. Idén a végzős középiskolások észrevehetően jobban érdeklődtek a pszichológia iránt, s ahogy az előző években is, a leendő gólyák kívánságlistájának csúcsán álltak az...
2020. JÚLIUS 13.
[ 15:02 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma fogadta Alekszandr Bocan-Harcsenkót, Oroszország szerbiai nagykövetét, s megkérte, hogy adja át köszönetét Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a szívélyes vendéglátásért, amelyet moszkvai tartózkodása alatt tanúsított. Vučić elmondta, számára ez egy újabb kifejeződése annak a...
2020. JÚLIUS 13.
[ 13:51 ]
Beolvasás folyamatban