Szerbia
Szerbia polgárainak fele saját országaként éli meg Montenegrót

Szerbia polgárai Montenegrónak leginkább azt róják fel, ahogyan az ország Koszovóhoz illetve a montenegrói szerbekhez viszonyul, derült ki a Faktor Plus ügynökség legújabb felméréséből.

A polgárok szerint Milo Ðukanović politikája a leginkább felelős a két ország közötti legújabb feszültségekért.

A Blic által közölt felmérés rámutatott arra, hogy a megkérdezettek 44 százaléka saját országaként éli meg Montenegrót, 36 százaléka mondta, hogy baráti szomszédos országként tekint rá, míg 15 százaléka semlegesen, 5 százaléka pedig ellenséges országnak tartja.

A megkérdezettek többsége úgy véli, hogy nem fog kiéleződni a két ország közötti ellentét.

Arra a kérdésre, hogy mi az oka a Szerbia és Montenegró közötti problémáknak, a megkérdezettek 44 százaléka felelte, hogy Montenegró hivatalos politikája, 27 százaléka szerint a nagyhatalmaknak a Balkánon folyó harca, 16 százaléka szerint Szerbia politikájában keresendő a probléma forrása, 13 százaléka pedig nem tudja.

Arra a kérdésre, hogy mit elleneznek leginkább Montenegró Szerbiával szembeni politikájában, a megkérdezettek 68 százaléka válaszolta, hogy a Koszovó iránti viszonyulást, 30 százaléka a montenegrói szerbek iránti viszonyulást, 23 százaléka a NATO iránti pozitív viszonyulást, 21 százaléka az Oroszország iránti negatív viszonyulást, 7 százaléka pedig, hogy miként viszonyul az EU-hoz. 12 százalékuk viszont valami mást tüntetett fel.

Vladimir Pejić, a Faktor Plus ügynökségből azt közölte a Bliccel, hogy a polgárok haragja elsősorban a politikai elit ellen irányul.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Amazon
2019. JÚLIUS 9. [ 13:51 ]

Mi köze a szerbeknek Montenegróhoz? Mit számít hogy mit gondolnak róla? Független, szuverén állam, saját döntési jogkörrel...Gondolom kéne a szerbeknek ez is...


Tizenötödik alkalommal szerveztek ingyenes szűrővizsgálatokat Szerbia-szerte, ezúttal 216 egészségügyi intézmény várta a pácienseket. Rekordszámú polgár döntött úgy, hogy ma kivizsgáltatja magát, 25 570-en vettek rész különféle vizsgálatokon, jelenti a Blic. A polgároknak ma 8-tól 16 óráig volt lehetőségük, hogy...
2019. SZEPTEMBER 22.
[ 18:12 ]
Ivanka Popović, a Belgrádi Egyetem rektora kijelentette, az egyetem illetékes szolgálatai mindent meg fognak tenni, hogy felgyorsítsák a Siniša Mali pénzügyminiszter vitatott doktorátusáról szóló döntéshozatali eljárást. A rektor a Belgrádi Egyetem Szenátusának, Tanácsának és Hallgatói Parlamentjének együttes...
2019. SZEPTEMBER 20.
[ 19:55 ]
Navarra spanyol tartomány kormánya a béke nemzetközi napja (szeptember 21.) alkalmából Staša Zajovićnak, a Nők Feketében mozgalom egyik alapítójának és koordinátorának ítélte oda a békedíjat, írja a Danas napilap. A döntés indoklása szerint „a békéért és a békeaktivizmusért való kiállásáért, az...
2019. SZEPTEMBER 20.
[ 17:54 ]
Beolvasás folyamatban