Szerbia
A török elnök a Szerbia, Bosznia és Horvátország közötti párbeszéd újjáélesztését szorgalmazta Szarajevóban

A szerb-boszniai-horvát párbeszéd újjáélesztését szorgalmazta Recep Tayyip Erdogan török elnök Szarajevóban, mert az szerinte megerősítené a jószomszédi viszonyokat, és javítana az egész nyugat-balkáni térség helyzetén - közölte kedden a boszniai államelnökség sajtószolgálata.

Recep Tayyip Erdogan a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat (SEECP) közgyűlésére érkezett a boszniai fővárosba, ahol hétfőn találkozott a háromtagú államelnökség tagjaival is. Ezt követően kijelentette, támogatná az újrakezdett párbeszédet a három ország között.

Nyilatkozatában hozzátette azt is, hogy támogatja Bosznia euroatlanti integrációját, mert szerinte a nyugat-balkáni ország NATO- és EU-tagsága biztosíthatná a stabilitást és a békét az országban, illetve az egész régióban.

Az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni egyezmény után Szarajevó, Belgrád és Zágráb kapcsolatai nagyon lassan, elsősorban a nemzetközi közösség hathatós nyomására javulni kezdtek, de az utóbbi néhány évben újra egyre hangosabbakká váltak a nacionalista hangok mindhárom országban, és az ellentétek jelentős mértékben rontottak a térségben élők közötti viszonyokon, illetve rányomták a bélyegüket a gazdasági és diplomáciai kapcsolatokra is. A háromoldalú párbeszéd köztük gyakorlatilag megrekedt. Elemzők szerint egy, esetleg nemzetközi támogatással újrakezdődő tárgyalássorozat Szarajevó, Belgrád és Zágráb között rávilágíthatna a fennálló ellentétekre és azok gyökereire, javíthatna egészében a balkáni térség országainak viszonyán. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Zoran Đorđević munka- és szociális ügyi miniszter arra utasította a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapot, hogy végzéseiket, határozataikat és egyéb beadványaikat ezentúl Braille-írással is tegyék elérhetővé. „A szerb kormány célja, hogy minden állampolgára javára építse az államot, és azzal, hogy...
2019. JÚLIUS 20.
[ 8:26 ]
A szerbiai belügyminisztérium most hatályba lépő új szabályzata előirányozza, hogy azokat a behozatali járműveket, amelyek motor- és alvázszámát az első regisztráció alkalmával nem tudják leolvasni, nem is lehet regisztrálni Szerbiában. Ezentúl, ha az ügynökségnél azt mondják a tulajdonosnak, hogy nem lehet leolvasni...
2019. JÚLIUS 19.
[ 20:01 ]
Sötét fellegek tornyosultak a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd fölé, miután Koszovó bevezette a százszázalékos vámot a szerbiai termékekre, jelentette ki Angela Merkel. A német kancellár berlini tudósítókkal beszélgetve hangsúlyozta, Németországnak jelentős érdeke fűződik Szerbia és Koszovó európai...
2019. JÚLIUS 19.
[ 16:52 ]
Beolvasás folyamatban