Szerbia
Több a turista Szerbiában

A január-májusi adatok szerint 1,2 millió turista látogatott el Szerbiába, ami négyszázalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A helyi idegenforgalmi szervezetek első becslései alapján az idei nyári turistaszezon jobb lehet, mint a tavalyi, mondják a Szerbiai Idegenforgalmi Szervezetnél (TOS).

A nyár folyamán a leglátogatottabb helyszínek Szerbiában továbbra is Belgrád, Újvidék, Niš, a Zlatibor és a Kopaonik hegységek, valamint a fürdők.

A külföldiek kedvenc úti célja a főváros, de a számos fesztivál, mint amilyen az Exit, a Guča, a Love Fest is vonzó célponttá teszi az országot, mondják a TOS-nál.

A statisztika szerint a külföldi turisták átlagosan két napot töltenek a fesztiválok ideje alatt Szerbiában.

Ahogy a turisták száma, úgy az országban töltött éjszakák száma is nőtt, mégpedig hat százalékkal a tavalyi év január-májusi időszakához képest.

A belföldi turisták leginkább a hegyekben és a fürdőkben töltötték szabadidejüket, míg a külföldi turisták több mint fele Belgrádot választotta erre a célra.

Leginkább a bosnyákok és a montenegróiak jönnek, de szép számban érkeznek Kínából, Romániából és Horvátországból is.

Korábbi felmérések szerint Szerbiába minden harmadik turista az egykori Jugoszlávia területéről érkezik, minden negyedik-ötödik Nyugat- és Délnyugat-Európából, minden nyolcadik-kilencedik pedig délkelet-európai országból. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb államfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott beszélgetés elején elmondta, hogy nem optimista a Belgrád és Pristina közötti végleges, kompromisszumos megoldás elérésével kapcsolatban. Vučić ezután bejelentette, hogy milyen témákról kíván egyeztetni az orosz államfővel, és tájékoztatta...
2019. DECEMBER 4.
[ 17:12 ]
A belgrádi Politika napilap mai száma arról cikkezik, hogy „Szerbia tele van kisebb Pablo Escobarokkal”, és hogy az ország egyre inkább bekapcsolódik a drogkereskedelembe, valamint benne van az ún. Balkán-kartellben is, amely a nemzetközi rendőri szervezetek értékelése szerint felemelkedőben van. A lap szerint a szerb...
2019. DECEMBER 4.
[ 13:41 ]
Branko Ružić közigazgatási és helyi önkormányzati miniszter elmondta, hogy idén sem fogják meghozni a közszférában a fizetésekről szóló törvényt, és a fizetési osztályokat sem vezetik be, ez így halad már öt éve, írja a Danas. Még a legaporélkosabb nyilvántartást vezetők sem állíthatják biztosan, hogy hány...
2019. DECEMBER 4.
[ 13:39 ]
Beolvasás folyamatban