Szerbia
Mennyivel fog emelkedni a minimálbér: Minden ötödik alkalmazott 27 ezer dináros minimálbért kap

A szociális-gazdasági tanács tovább folytatja a tárgyalásokat a minimálbér összegéről, amely jelenleg 27 ezer dinár körül mozog Szerbiában, mintegy 350 ezer foglalkoztatottnak ennyi a jövedelme.

A szerb kormány, a szakszervezetek és a munkaadók is egyetértenek abban, hogy a költségvetés lehetővé teszi a minimálbér összegének növelését, viszont azt még nem lehet tudni, hogy mennyivel lesz nagyobb, a tervek szerint 2021-ig ki fogják egyenlíteni a minimális fogyasztói kosár értékével.

A becslések szerint Szerbiában minden ötödik foglalkoztatott 27 ezer dináros minimálbérért dolgozik, a minimális fogyasztói kosár pedig 37 ezer dinár körüli.

A köztársasági költségvetés júliusban 48 és fél milliárd dinár volt, amely lehetővé teszi a magasabb béreket. A szakszervezetek szerint 20 százalékos emeléssel teljesülne a követelésük.

„A minimálbér jelenleg 27.022 dinár. Mi azt kértük, hogy a minimálbér érje el a 32 ezer, 33 ezer dináros szintet, vagyis 5 ezer és 6 ezer közötti emelésre számítunk. Ez lehetővé teszi, hogy jövőre elérjük a minimális fogyasztói kosár értékét”, mondta Ljubisav Orbović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének elnöke, írja az RTS.

A Függetlenség Szakszervezet véleménye szerint a minimálbér emelésével csökkenne a szerbiai munkaerő külföldre vándorlása.

„A megfelelő képesítéssel rendelkezők közül senki sem fogja 300-350 eurónál kevesebb bérért elvégezni az egyszerűbb munkákat, hát még az összetettebbeket. Ahogy a minimálbér összegéről vélekednek, az megmutatja, hogy hogyan viszonyulnak a szegényebb polgárok többségének érdekeihez”, közölte Zoran Stojiljković, a Függetlenség Szakszervezet elnöke.

A munkaadók számára elfogadhatatlan a szakszervezetek ilyen jellegű követelése.

„A munkaadók uniója számára a minimálbér 5-6 százalékos emelése lenne az elfogadható, ami valamivel kevesebb, mint 30 ezer dinárt jelentene. Más összeget is elfogadnánk, ha a pénzügyminisztérium kedvezményeket biztosítana, vagyis ha csökkentené a foglalkoztatottak bére utáni adót”, mondta Nebojša Atanacković, a Szerbiai Munkaadók Uniója (UPS) tiszteletbeli elnöke.

Amennyiben szeptember 15-éig nem születik megállapodás, akkor valószínűleg a kormány eldönti majd, hogy mekkora lesz a minimálbér összege, amelyet 2020. január elsejétől alkalmaznának. (RTS)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Brnabić találkozott Merkellel Berlinben - illusztráció
2019. SZEPTEMBER 18.
[ 15:01 ]
Dušan Janjić, az etnikai kapcsolatok fórumának tagja kijelentette, hogy minden bizonnyal új formában folytatódhat a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd, amelybe „új diplomáciai játékosokat is bekapcsolnak majd”, ideértve Oroszországot is. A Politikának adott interjújában Janjić kiemelte, hogy Matthew Palmer amerikai...
2019. SZEPTEMBER 17.
[ 12:10 ]
Nem lesz többé ingyenes minden banknál a számlák elektronikus úton történő befizetése, amelyet korábban úgy reklámoztak, mint a befizetés egyszerűbb és olcsóbb módját, hiszen nem számoltak fel kezelési költséget. A napokban az egyik legismertebb bank a Société Générale ügyfelei azzal szembesültek, hogy az...
2019. SZEPTEMBER 17.
[ 11:50 ]
Miután Andrej Babiš cseh miniszterelnök nem formális tárgyalást folytatott Miloš Zemannal, Csehország elnökével, kijelentette: biztosan fontolóra veszik a külpolitikai koordinációs testület ülésén Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlensége elismerésének kérdését. „Az elnök a parlament rezolúciójára...
2019. SZEPTEMBER 17.
[ 10:49 ]
Beolvasás folyamatban