Szerbia
Nyugdíjasokkal pótolnák a kereskedőhiányt a szerbiai boltokban
Betűméret:             

A sofőrök, az egészségügyi nővérek és egyéb foglalkozások mellett bolti eladókból is hiány van Szerbiában.

Annak ellenére, hogy sokan szerepelnek ezzel a szakmával a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában, a kereskedelmi láncok több mint ezer dolgozóra írtak ki pályázatot, jelenti az RTS. A hentesek és a csemegebolti eladók a legkeresettebbek.

Nyugdíj mellett nyugodt munka mottóval az egyik hazai üzletlánc a közelmúltban az idősebb polgároknak kínált munkát. Jelenleg Újvidéken, Nagykikindán, Szávaszentdemeteren és Belgrádban választják ki a jelölteket.

„Már az első jelöltekkel folytatott első megbeszélések során arra jutottunk, hogy napi négy órát fognak dolgozni, s csak munkanapokon. A legnagyobb érdeklődés a pékáru, a készételek és a hústermékek árusítása iránt mutatkozott. Vannak olyan nyugdíjasok is, akik teljes munkaidőben dolgoznának, tudják, hogy ki fogják fizetni nekik a bérüket minden törvényes járulékkal együtt” – nyilatkozta az RTS-nek Milica Ivković, az Univerexport munkatársa.

A fogyasztóvédelmi szervezetek is megerősítik, hogy hiány van munkaerőből és jól képzett kereskedőkből.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban