Szerbia
Faktor Plus: A szerbiai polgárok több mint 60 százaléka nem támogatja a választási bojkottot
A pártok támogatottságáról végzett felmérés a Szerb Haladó Párt nagy fölényét mutatja

A választásokon részt vevő polgárok több mint 60 százaléka nem támogatja a bojkottot, a pártok közül pedig továbbra is toronymagasan vezet a Szerb Haladó Párt (SNS) 52,8 százalékkal, derül ki a Faktor Plus közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felméréséből.

Azoknak a körében, akik elmennek szavazni, 63 százalék ellenzi a bojkottot, 14 százalék támogatja és nem fog szavazni, 12 százalék pedig támogatja a bojkottot, de lehet, hogy elmegy szavazni, a megkérdezettek 11 százaléka pedig nem válaszolt.

A kérdésre, hogy számítanak-e a választási bojkott sikerére, a megkérdezettek 60 százaléka nemmel válaszolt, 12 százalék bízik a sikerben, 28 százalék pedig nem tudja.

A pártok támogatottságáról végzett felmérés az SNS fölényét mutatja, a polgárok 52,8 százaléka tenné le a voksát a szerb államfő pártja mellett.

A Szövetség Szerbiáért (SzS) 10,3, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) 9,7, a Szabad Polgárok Mozgalma–Modern Szerbia Pártja (PSG-SMS) koalíció pedig 6,3 százalékkal lépné át a parlamenti küszöböt.

Ha vasárnap tartanák a választásokat, a megkérdezettek 46 százaléka járulna az urnák elé, 37 százalék nem venne részt, míg 17 százalék egyelőre nem tudja, írja a Blic.

A Faktor Plus november 2-a és 8-a között végezte telefonos felmérését, amelyben 1200-an vettek részt Közép-Szerbiából. (mondo.rs)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Cinike
2019. NOVEMBER 15. [ 18:06 ]

Kedves Turi István, nem siklottam el legutóbb a felvetett téma felett, csupán leírtam mit találtam következetesnek abból amit leírt. Szép napot Önnek!


Turi István
2019. NOVEMBER 14. [ 16:41 ]

Kedves Cinike,megszólítást hiába variálom,lényeges válaszokat nem adsz, átsiklasz a felvetett témákon.További szép napot.


Cinike
2019. NOVEMBER 14. [ 13:48 ]

Kedves Turi István - ha már magázódunk újra -, igyekszem követni a politikai történéseket. Következetesnek tartom azt, hogy ha a nemzetközi közösség a választáson való részvétel mellett van, akkor egy alacsony részvétellel hatalomra került kormányt, nyomás alá fog helyezni.


Turi István
2019. NOVEMBER 14. [ 9:52 ]

Kedves Cinike,ha kíséri a politikai történéseket akkor láthatja hogy a nemzetközi közösség pont a választáson való részvétel mellett van,nem helyesli a bojkottot.A bojkottal kapcsolatban a GDF (polgári demokrata fórum kik ellenzék) szerint szerint csak azért szervezik hogy a kisebb pártok, civil kezdeményezések ne éljék túl a választás utáni időszakot, elhaljanak.Đilas pártot vett,pénze van nekik ez nem számít. A GDF is indul a választásokon,ott dől el a demokrácia.


Cinike
2019. NOVEMBER 13. [ 19:37 ]

Kedves Turi István! Örülök hogy végre érdemben a tárgyra tértünk! A Törvény szerint nincs meghatározott részvételi minimum. Ugyanakkor, a nemzetközi közösség további nyomást gyakorolhat az alacsony részvétellel megválasztott kormányra. Elhatárolódnék a Dveri-VMDK-ról tett megjegyzéstől.


Cinike
2019. NOVEMBER 13. [ 19:27 ]

Azt nem vitatom hogy "Hetyerefalván" mit számolnak és hogyan. A Törvény szerint a Köztársasági Választási Bizottság ellenőrzi a választói névjegyzéket.


Turi István
2019. NOVEMBER 13. [ 13:41 ]

Drága Cinike,a számításod azért nem jó mert nem az SNS kormányoz a 48,25% ami 52,40% többség a Szkupstinában hanem koalíciót alkot a SSP és a VMSZ (mi nagyon keserű neked).Gondolom a VMDK kézenfogása a Dveri-vel neked szimpatikus mert bojkottra hívnak.Szerinted mikor lenne kevés szavazat ha múltkor csak 56.07% szavazott?Netalán 45% és akkor lehetne ujjongani hogy a szavazók 55% bojkottálta a szavazást?


Pontosító
2019. NOVEMBER 13. [ 12:54 ]

A részvételi arány lesz meg. Sajna de így van. Nem ez lenne az első eset, hogy a meg nem jelent személyek is "szavaznak". Ki tudja leellenőrizni, hogy Hetyerefalván 5 szavazó vagy a bejegyzettek 95% jelent meg? Ez azért nehéz mert ott mindenki "egypárti" és nincs ellenzéki. Erre adjon választ ha tud.


Cinike
2019. NOVEMBER 12. [ 23:21 ]

@Pontosító Én nem állítottam hogy akár Ön vagy akár én szavazok. Kérem pontosítson ha állítottam volna ilyet. 2. Kérem pontosítson, minek az 50+1%-a lesz meg akkor is ha nem járulok urna elé? Ha a részvételi arányra gondol, azt kell mondanom, téved. Csak a legitim részvételi aránnyal nyerhet újra a kormánypárt. Ergo, a magas részvételi arány a kormánypárt közvetlen érdeke. Vagy tévedek?


Cinike
2019. NOVEMBER 12. [ 23:14 ]

Kedves Turi István, ha már tegeződünk, jó ideje kísérem itt is és máshol is hozzászólásaid. Azt kell hogy mondjam, a "meleg akol" demagógiát propagálók szellemi hozzájárulásai számomra, semmivel sem jobbak az önmagukat lejárató, ellenzéki oktalankodókéval. A bojkott számokkal való megindoklása önmagáért beszél, aki akarja megérti. Tudom hogy te ellenzed a változást. Igaz, koros léttedre már megranulhattál volna alkalmazkodóbb lenni. Ahogy mások v


Pontosító
2019. NOVEMBER 12. [ 20:10 ]

Nem mondtam, hogy szavazok. Tényt állapítottam meg. 2. tény: Hiába nem járulsz az urna elé, akkor is meglesz az 50% +1. Emlékezz arra amikor a kormánypártra 106% ban szavaztak + a többiekre.


Turi István
2019. NOVEMBER 12. [ 19:20 ]

Kedves Cinike,semmit nem támasztottál alá,egyedül azt hogyan néz ki mikor egy bojkottot propagáló ellenzéki önmagától elhatárolódik. :)


Cinike
2019. NOVEMBER 12. [ 12:10 ]

Nem mindegy, mert jelenleg, legfeljebb alacsony részvétel miatt érvénytelenített szavazással lehet változást elérni. Ezt számokkal alátámasztottam már fentebb. Ezúttal egyben elhatárolódnék a szememben inkompetens és önmagát lejáratott ellenzéktől.


Pontosító
2019. NOVEMBER 11. [ 20:59 ]

Mindegy kire szavazol. Amennyiben veszítenek átállnak a győztes pártba. Nem nagy ügy.


Cinike
2019. NOVEMBER 11. [ 11:40 ]

A 6,7 millió szavazópolgárból 1,8 millió szavazópolgár (a szavazók 27%-a) jelenti a "többséget", amely alapján a SNS hatamon maradhat. A mellettük leadott szavazatoknak illetve az SNS hatalmának legitimitása pedig csak úgy marad fent ha elegendő polgár megy ki szavazni, akkor is ha érvénytelen szavazatot ad le, mivel az ugyanúgy szavazati részvételnek számít. Ez alapján, aki változást akar, nem vesz részt a szavazáson.


Cinike
2019. NOVEMBER 11. [ 11:28 ]

A statisztikai hivatal nyílvánosan elérhető adatai szerint a 2016-os parlamenti választásokon a szavazók 56,07%-a adta le voksát (3.778.923 szavazó), ebből a szavazatukat leadó polgárok 48,25%-a (1.823.147 szavazó) adta le voksát a Aleksandar Vučić Srbija Pobeđuje listára, mely a mandátumok 52,40%-át szerezte meg.


Mića Jovanović a Prva TV-nek és a B92-nek azt mondta, átverték, s eláll attól, hogy eladja a Megatrend Egyetemet. A Prva TV szerkesztőségével és a Megatrend Egyetemmel olyan emberek vették fel a kapcsolatot, akik lakó- és üzlethelyiséget adtak ki dr. Dejan Đorđevićnek, a Megatrend Egyetem vevőjének. Elmondásuk szerint dr....
2019. DECEMBER 6.
[ 9:46 ]
Angela Merkel német kancellár ma németországi látogatásra invitálta Aleksandar Vučić szerb államfőt. A látogatásra még januárban sor kerülne. A meghívást a szer elnök megelégedéssel elfogadta, olvasható az elnöki kabinet által ma kiadott közleményben, amely Vučić és Merkel telefonbeszélgetéséről számol...
2019. DECEMBER 5.
[ 20:03 ]
Az E-761-es autóút Pojate-Preljina és a moravai közúti folyosó közötti szakaszának kiépítéséről szóló kereskedelmi szerződést írták ma alá Aleksandar Vučić szerb államfő jelenlétében. A megállapodást Zorana Mihajlović közlekedési miniszter, valamint Michael Wilkinson és Mehmet Tara, a Bechtel Enka UK Limited...
2019. DECEMBER 5.
[ 11:50 ]
Beolvasás folyamatban